Sziasztok! 

Nagyon régen írtunk ide utoljára. Kicsit nosztalgikus hangulatba is kerültem, ahogy bejelentkeztem a főzőmamis emaillel bejegyzést írni! :) Ugyan a blogírás számos okból kifolyólag végül abba maradt, a szakácskönyvet sem főztük végig, de ne csüggedjetek! Zsuzsi szerencsére továbbra is nagyon sokszor használja a kreativitása színhelyének a konyháját és a sok finomságot ezentúl közzé is teszi! Ugyan minden háttérinfóval nem vagyok tisztában, de a lényeg tiszta: csekkoljátok a RozéKacsa blogot, és minden kérdésre választ, minden főzőcskézéshez inspirációt találtok! 
Én ezúton szeretném megköszönni hogy egyike lehettem a főzőmamiknak. Nagyon jó kis élmény volt, de most már búcsúzom. Zsuzsinak pedig azt kívánom, hogy minimum olyan sikeres gasztroblogger legyen, mint ahogy azt legmerészebb álmaiban elképzeli! :)

Puszi mindenkinek, 

Martina

Carbonnade másodszorra

Az a helyzet, hogy ez egy annyira finom kaja, hogy hiába készítettem el a héten egy vendégségre másodszorra is, olyan ínycsiklandozó volt az illata, hogy alig vártuk, hogy megehessük, és megint elfelejtettem lefotózni! Hihetetlen, hogy milyen hülye vagyok. De remélem ezzel már mindenki fantáziáját beindítottam és elkészítitek! :)

Marha Carbonnade

A blogunk kezdete óta először követtem el azt a hibát, hogy elfelejtettem lefotózni az elkészített ételt, és mire eszembe jutott, addigra már csak a tányért nyalogattuk (ez mondjuk a sikerességét bizonyítja). 

Nos, mi is az a Carbonnade? Olyasmi mint a vörösboros marhapörkölt, csak bor helyett sörrel készül. Nevezzük inkább sörös marharagunak, de flamand marhatokány néven is találkozhatunk vele. 

A titka a sörön kívül egy egész pici barna cukor, rengeteg hagyma (4 fej!), és a fűszerek (só, bors, babérlevél, kakukkfű). 

A hozzávalóknál egy egész picit bajban voltam, mert azt írja, hogy fél liter bitter vagy stout sör kell hozzá. Nos, a bitter egy világos, kicsit kesernyés sör, míg a stout meg egy édeskésebb barna sör. A kettő között szerintem óriási különbség van, és azt gondolnám nagyon nem mindegy melyiket használjuk. Mivel én nem vagyok a barna sörnek nagy rajongója (bár ehhez az ételhez amúgy abszolút el tudom képzelni) egy félbarna sört választottam. 

Az elkészítésének egyik nagy előnye, hogy rövid előkészítés után órákra magára hagyható, így előre elkészíthető étel (melegítve semmit sem veszít az élvezeti értékéből). 

A teendő a következő: 1 kg kockára vágott marhalapockát vaj és olaj keverékén egy nagy serpenyőben  hirtelen körbepirítunk, majd kiszedjük egy tányérra. Fontos, hogy itt még ne sózzuk a húst, mert akkor kiengedi a levét, és egyrészt keményebb lenne, másrészt nem pirulna, hanem párolódna. A serpenyőben megpároljuk az apróra vágott hagymákat, egy gerezd zúzott fokhagymával, majd azt is kiszedjük. 

A húsról lecsöpögő levet visszaöntjük a serpenyőbe, hozzákeverünk egy evőkanál finomlisztet, majd óvatosan a sört, simára keverjük, majd pár percig forraljuk. Sóval és borssal fűszerezzük. 

Egy hőálló tálba rétegezzük a húst és a hagymát, közé szórjuk a babérleveleket és a kakukkfű ágakat, majd  nyakon öntjük a sörös szafttal. 

Eddig tartottak a teendők, már csak be kell tolni a 150 fokra előmelegített sütőbe. 2,5-3 óra alatt omlósra és hihetetlen ízesre fő a hús, néha nem árt megkeverni, és figyelni, hogy nehogy elfőjön az összes leve (én nem akartam utána önteni, hogy ne híguljon az íze, de éppen hogy nem volt rá szükség.)

A tálaláshoz néhány bagettszeletet megpirítunk, vékonyan megkenjük dijoni mustárral, majd a húsra fektetjük és az egészet egy percre a grillbe tesszük. 

Szerintem friss kenyérrel a legfinomabb, amivel szuperül lehet tunkolni a szaftját, de azért csináltam hozzá egy adag Vichy sárgarépát is, hogy mégse köret nélkül kínáljam a vendégeknek, meg szerintem a répa nagyon jól illik a marhahúsos ételekhez. Persze a gyarlóbbak krumplit is csinálhatnak hozzá :)

Iszonyú finom, nagyon egyszerű, mégis különleges étel. Nagyon nagyon tudom ajánlani minden húsevőnek!!!! 

Ígérem a képet is pótolom majd, mert nemsokára jönnek hozzánk vendégek, akiknek ezt fogom csinálni. 

Káposztaleves francia módra

Először néhány szabadkozó szó, hogy miért telt el majdnem 3 hónap anélkül, hogy életjelet adtam volna magamról. Nem kell izgulni, nem halt éhen a családom, főztem kb. kétnaponta, csak egyszerűen valahogy sosem úgy jött ki a lépés, hogy előkerüljön "A" francia szakácskönyv. Mivel viszont van pár télies étel benne, ezért mindenképp össze akartam szedni magam, hogy behozzam a lemaradást, mert bár mindennél jobban várom a tavaszt, de azért addig is bizonyos ételeket a hideg napokon érdemes megfőzni. Ilyen pl. a fent nevezett káposztaleves is. 

Hozzávalói alapján egy elég ütős levesnek tűnik, de tényleg nem az, és igazából nem is olyan nagyon télies, akár egy tavaszi zöldséglevesnek is elmenne. (Mondom én, hogy jöhet a tavasz!) :)

Gondolkozni előre kell, mert az apró szemű haricot babot (=gyöngybabot) egy éjszakára be kell áztatni. Nem kell belőle nagyon sok, alapvetően nem bablevesről van szó, összesen 10 dkg az egész fazékba. És ezzel végeztünk is a szénhidrát felsorolásával, minden másban jóformán nincs is CH. xsxaaa

Szóval ha a bab ázott egy éjszakát, akkor leszűrjük, felöntjük hideg vízzel és felforraljuk, majd 5 percig rotyogtatva főzzük és újra leszűrjük (a sok keményítőtől jó habos lesz a víz, ezért érdemes leszűrni). 

Közben felkockázunk 15 dkg szalonnát (én házi füstölésű húsos kolozsvári szalonnát vettem, nagyon jó ízt adott neki!), meg a zöldségeket (1-1 sárgarépát, paszternákot, póréhagymát és vöröshagymát). 

A leszűrt babot félretesszük, majd a szalonnát is felöntjük vízzel (igen! először főzni kell, nem lepirítani), és 5 percig főzzük. Így nem keményre pirult pörcök, hanem puha, mégsem zsíros és ízes szalonnakockák lesznek a levesben. Majd azt is leszűrjük.

Az edényben vajat olvasztunk és azon pároljuk pár percig az előfőzött szalonnakockákat, én a vöröshagymát is rádobtam, majd a többi zöldséget. 5 perc párolás után felöntjük 1,2 l csirkehúslevessel, és beledobjuk a fűszercsokrot (petrezselyem, zellerzöld, babérlevél, kakukkfű). Felforraljuk, majd kis lángon, lefedve fél órán át főzzük. 

Ezalatt a káposztát vékony csíkokra vágjuk. A recept szerint 40 dkg kellene bele, de én csak kb. fele annyit tettem bele, mert ugyan szeretem a ragu szerű, sűrű leveseket, de azért legyen leve, azért leves, és ez a 40 dkg annyira soknak tűnt, hogy nem akartam, hogy megálljon benne  a kanál. Szerintem így jó is lett az állaga.

Szóval az első fél óra főzés után belekeverjük a káposztát is (sózzuk, borsozzuk), majd még fél órán át főzzük (a recept szerint fedő nélkül), de én nem akartam elrotyogtatni a levét, így inkább lefedve fejeztem be a főzést. 

A fűszercsokrot a leírás szerint ki kéne venni, de én úgy szeretem a sok zöldfűszert (és pont ezektől lesz olyan friss zöldséges a leves), hogy a babérlevél és a kakukkfű vastagabb szárain kívül mindent benne hagytam (mondjuk eleve így terveztem, úgyhogy össze se kötöttem őket!), ha valakit ez zavar, akkor persze be is csomagolhatja muszlinzsákba, vagy egy nagyobb méretű teatojásba és akkor egy az egyben ki lehet venni. 

A végeredmény: kellemes, zöldséges, a fűszerektől illatos, tényleg nem nehéz leves. A férjem persze el tudta volna képzelni kolbászosan, Erőspistásan, tejfölösen; de akkor az már nem "francia módra", hanem "magyar módra" lett volna :) Persze azzal sincs baj :)

Szuflé ezúttal palacsintából

Nemrég vendégségbe jöttek hozzánk a kollégáim. Gondoltam, valami egyszerű, de látványos desszerttel elkápráztatom őket, így a választásom a palacsintaszufléra esett, addigra Zsu már ódákat zengett róla úgyis! :) 

Tényleg nagyon hasznos, hogy a munka nagyja előkészületként is letudható, mégis frissen tálalod a finomságot. Készíteni kell ugyanis egy adag palacsintatésztát, amiről már a sajtos-sonkás paller kapcsán írtunk, és főzni egy kis cukrászkrémet, alias créme patissiere. Az ezek után desszerttálalás előtt sürgősen vízgőz felett felmelegítjük a krémet, hozzákeverünk egy kis narancslevet, narancshéjat és elvileg narancslikőrt, ami nálam szintén konyakká alakult. Felfújtról lévén szó, tojásfehérjéket habbá verünk, és ezt két részletben óvatos mozdulatokkal összedolgozzuk a vaníliás-narancsos krémmel. Ezt a masszát osztjuk aztán szét a palacsinták  belsejében, és vigyázva, nehogy összeessen a szuflé, félbehajtjuk a pallereket. Kivajazott tepsiben kerülnek a sütőbe, ahonnan 5 perc után kívül enyhén ropogósan, belül igazán krémesen lágyan távoznak. Porcukros kezünkkel legyezünk egyet a palacsinták felett és már mindenki elégedetten tömheti is magába a desszertet. Így történt ez az én vendégeim esetében is. Óriási sikert arattam vele, mindenki repetázott, holott a főni annyira nem is (volt) édesszájú. :)

 Én a sikerrel elégedett voltam, a palacsintáktól kicsit narancsosabb ízvilágra számítottam. Ebben valószínűleg én vagyok a ludas, hiszen a narancslikőrt egy egyszerű konyakra cseréltem... Ja! És nem tudom miért, de engem a madártejre emlékeztetett.

Töredelmesen bevallom, hogy amúgy rettentően elcsúsztam háziasszonyi teendőimmel akkor este, így ez az egyetlen egy fotó készült a remekműről. :/

Garnéla fokhagymásan

Mindig is szerettem a tenger gyümölcseit, de életemben talán 2szer, ha főztem ilyet, így izgalommal vágtam bele a recept elkészítésébe. "A nagykönyv szerint" fokhagyma nélkül nem készülhet tenger gyümölcseiből semmiféle étel, így aztán sok elrontanivaló sem akadt. :) 

Kiindulási alapot 24 nagyobb garnéla, 1-2 chili (nálam csak szárított volt itthon, de azt hiszem ez annyira nem volt gond, tekintve, hogy mi annyira nem rajongunk a csípős dolgokért) és 6 gerezd fokhagyma jelentett. A rákocskákat megpucolni nem volt olyan egyszerű, mint ahogy azt elképzeltem, mert odáig még csak ment, hogy levágom a fejüket (Tényleg, kinek jutna eszébe rajtahagyni?? csak nem szeretné, ha visszanéznének a vacsora alanyai!?), viszont én az első darab pucolásakor nagy lendülettel a farkát is lehúztam, mert olyan könnyen jött a páncéllal együtt. Na aztán kicsit finomítottam a technikán, csökkentettem a lendületen és a többi 23 már farkastul került a tányérunkra. 

A kis edénykékbe, amibe először beletettük az aprított chilit és a fokhagymát, olajat és vajat vegyítünk, majd a forró sütőben összeolvasztjuk, és óvatosan, nehogy a forró olaj ránk fröccsenjen, beletesszük a rákokat. 6 perc alatt gyönyörű rózsaszínre pirulnak, így  már jöhetnek is az asztalra, hogy kevéske friss petrezselyemmel meghintve pár szelet kenyérrel bevégeztessen a sorsuk. Isteni! Vétek lett volna kihagyni! Ahogy Zsu példája mutatja, még a kevésbé nagy tengeri herkentyű rajongók is rászokhatnak! ;)

Kecskesajtsaláta

Én nagyon szeretem a sajtokat, ez alól a kivételt a büdös sajtok jelentik. A kecskesajt viszont valahogy eddig elkerülte a figyelmemet. Bízva Zsu tapasztalatában e téren nem sajnáltam a pénzt  egy jobb féle megvásárlására,  és mikor legutóbb nálam járt a mindig fogyózó barinőm, gondoltam meg is van egy gyors vacsi. A híres nevezetes mesclunt 3 boltban is kerestem, nem találtam. Maradt a sima mezei jégsaláta, ami pontosan tudom, hogy nem a legjobb, hiszen az intenzívebb zöld ízek mellett érvényesül a kecskesajt igazán, de ebből kellett gazdálkodnom, és azért így is remekül sikerült! ;) 

Számomra a legnagyobb meglepetést a dió okozta. Ahogy azt már tudjátok, én nem vagyok egy nagy dióimádó. De amit a szakácskönyv ír, azt igyekszem betartani, így végigcsináltam a diós macerát (értsd: diót leforrázni, lecsöpögtetni, megszárogatni, és aranybarnára grillezni, majd sóval meghinteni) és valami eszméletlen jó illata lett (meg persze íze is, de ezt akkor még nem tudtam, csak sejtettem)!!! Szerintem nagyon hasonlított a pattogatott kukoricára, de ezzel a véleményemmel egyedül voltam.  

A dió elkészülte után jöhetett a bagettszeletek megpirítása, majd jól bedörzsöltem fokhagymával, majd jön a meg nem pirított félre a finom sajt, és ezzel mehettek is vissza a szeletek a grillbe. 

Egyszerű fokhagymás öntetet ír hozzá a recept, amibe némi dióolaj is járt volna, de az nem volt itthon, helyette maradt a "csináld-magad dióolaj", amihez még olívaolaj és fokhagyma került. 

Végül a zöldet a dióval és az öntettel összeforgattam, és tálaláskor mindenki megfelelő mennyiségben kapott a tányérra emellé még a kecskesajtos falatkákból is. Mit ne mondjak, rohamosan gyorsan ürült ki mindenki tányérja!  :) Azt hiszem, gyakran készül még ilyen kiskonyhámban!! :D