Szuflé ezúttal palacsintából

Nemrég vendégségbe jöttek hozzánk a kollégáim. Gondoltam, valami egyszerű, de látványos desszerttel elkápráztatom őket, így a választásom a palacsintaszufléra esett, addigra Zsu már ódákat zengett róla úgyis! :) 

Tényleg nagyon hasznos, hogy a munka nagyja előkészületként is letudható, mégis frissen tálalod a finomságot. Készíteni kell ugyanis egy adag palacsintatésztát, amiről már a sajtos-sonkás paller kapcsán írtunk, és főzni egy kis cukrászkrémet, alias créme patissiere. Az ezek után desszerttálalás előtt sürgősen vízgőz felett felmelegítjük a krémet, hozzákeverünk egy kis narancslevet, narancshéjat és elvileg narancslikőrt, ami nálam szintén konyakká alakult. Felfújtról lévén szó, tojásfehérjéket habbá verünk, és ezt két részletben óvatos mozdulatokkal összedolgozzuk a vaníliás-narancsos krémmel. Ezt a masszát osztjuk aztán szét a palacsinták  belsejében, és vigyázva, nehogy összeessen a szuflé, félbehajtjuk a pallereket. Kivajazott tepsiben kerülnek a sütőbe, ahonnan 5 perc után kívül enyhén ropogósan, belül igazán krémesen lágyan távoznak. Porcukros kezünkkel legyezünk egyet a palacsinták felett és már mindenki elégedetten tömheti is magába a desszertet. Így történt ez az én vendégeim esetében is. Óriási sikert arattam vele, mindenki repetázott, holott a főni annyira nem is (volt) édesszájú. :)

 Én a sikerrel elégedett voltam, a palacsintáktól kicsit narancsosabb ízvilágra számítottam. Ebben valószínűleg én vagyok a ludas, hiszen a narancslikőrt egy egyszerű konyakra cseréltem... Ja! És nem tudom miért, de engem a madártejre emlékeztetett.

Töredelmesen bevallom, hogy amúgy rettentően elcsúsztam háziasszonyi teendőimmel akkor este, így ez az egyetlen egy fotó készült a remekműről. :/

Garnéla fokhagymásan

Mindig is szerettem a tenger gyümölcseit, de életemben talán 2szer, ha főztem ilyet, így izgalommal vágtam bele a recept elkészítésébe. "A nagykönyv szerint" fokhagyma nélkül nem készülhet tenger gyümölcseiből semmiféle étel, így aztán sok elrontanivaló sem akadt. :) 

Kiindulási alapot 24 nagyobb garnéla, 1-2 chili (nálam csak szárított volt itthon, de azt hiszem ez annyira nem volt gond, tekintve, hogy mi annyira nem rajongunk a csípős dolgokért) és 6 gerezd fokhagyma jelentett. A rákocskákat megpucolni nem volt olyan egyszerű, mint ahogy azt elképzeltem, mert odáig még csak ment, hogy levágom a fejüket (Tényleg, kinek jutna eszébe rajtahagyni?? csak nem szeretné, ha visszanéznének a vacsora alanyai!?), viszont én az első darab pucolásakor nagy lendülettel a farkát is lehúztam, mert olyan könnyen jött a páncéllal együtt. Na aztán kicsit finomítottam a technikán, csökkentettem a lendületen és a többi 23 már farkastul került a tányérunkra. 

A kis edénykékbe, amibe először beletettük az aprított chilit és a fokhagymát, olajat és vajat vegyítünk, majd a forró sütőben összeolvasztjuk, és óvatosan, nehogy a forró olaj ránk fröccsenjen, beletesszük a rákokat. 6 perc alatt gyönyörű rózsaszínre pirulnak, így  már jöhetnek is az asztalra, hogy kevéske friss petrezselyemmel meghintve pár szelet kenyérrel bevégeztessen a sorsuk. Isteni! Vétek lett volna kihagyni! Ahogy Zsu példája mutatja, még a kevésbé nagy tengeri herkentyű rajongók is rászokhatnak! ;)

Kecskesajtsaláta

Én nagyon szeretem a sajtokat, ez alól a kivételt a büdös sajtok jelentik. A kecskesajt viszont valahogy eddig elkerülte a figyelmemet. Bízva Zsu tapasztalatában e téren nem sajnáltam a pénzt  egy jobb féle megvásárlására,  és mikor legutóbb nálam járt a mindig fogyózó barinőm, gondoltam meg is van egy gyors vacsi. A híres nevezetes mesclunt 3 boltban is kerestem, nem találtam. Maradt a sima mezei jégsaláta, ami pontosan tudom, hogy nem a legjobb, hiszen az intenzívebb zöld ízek mellett érvényesül a kecskesajt igazán, de ebből kellett gazdálkodnom, és azért így is remekül sikerült! ;) 

Számomra a legnagyobb meglepetést a dió okozta. Ahogy azt már tudjátok, én nem vagyok egy nagy dióimádó. De amit a szakácskönyv ír, azt igyekszem betartani, így végigcsináltam a diós macerát (értsd: diót leforrázni, lecsöpögtetni, megszárogatni, és aranybarnára grillezni, majd sóval meghinteni) és valami eszméletlen jó illata lett (meg persze íze is, de ezt akkor még nem tudtam, csak sejtettem)!!! Szerintem nagyon hasonlított a pattogatott kukoricára, de ezzel a véleményemmel egyedül voltam.  

A dió elkészülte után jöhetett a bagettszeletek megpirítása, majd jól bedörzsöltem fokhagymával, majd jön a meg nem pirított félre a finom sajt, és ezzel mehettek is vissza a szeletek a grillbe. 

Egyszerű fokhagymás öntetet ír hozzá a recept, amibe némi dióolaj is járt volna, de az nem volt itthon, helyette maradt a "csináld-magad dióolaj", amihez még olívaolaj és fokhagyma került. 

Végül a zöldet a dióval és az öntettel összeforgattam, és tálaláskor mindenki megfelelő mennyiségben kapott a tányérra emellé még a kecskesajtos falatkákból is. Mit ne mondjak, rohamosan gyorsan ürült ki mindenki tányérja!  :) Azt hiszem, gyakran készül még ilyen kiskonyhámban!! :D 

Saláta a sajtok királyával

Számomra a kecskesajt a sajtok királya. Nagyon nagyon szeretem. Egy egyszerű kevert salátát akármikor fel lehet dobni vele, grillezve, vagy nyersen, de friss paradicsommal és bagettel is királyi csemege. Hogy mikor ettem először kecskesajtot, arra nem emlékszem, de a legemlékezetesebb alkalom örök emlék marad: amikor 2009 nyarán Provence-ban jártunk, Avignon egyik platánfákkal szegélyezett sétányán egy padon ülve faltuk a friss még meleg bagettet, kecskesajttal és illatos, lédús friss paradicsommal. 

Ez a recept tökéletes gyors hétköznapi vacsorának való, de vendégváró előételnek is el tudom képzelni, egyszerű, mégis elegáns (olcsónak mondjuk nem mondanám, a kecskesajt borsos ára miatt - de ezen nem érdemes spórolni, én mondom!). 

A saláta alapja a mesclun, ami egy Provence-i eredetű vegyes salátakeverék. Az összetétel (meg a hozzávalók száma is) persze vidékenként és szezononként változó lehet, de a ruccola, turbolya, mángold, endívia, tölgyfalevélsaláta, bébispenót levelek, általában van benne. Én javaslom a csomagolt salátakeverékeket (lehet találni mesclunt több márkából is), mert különben külön nem igen tud az ember ennyi féle zöldet összeszedni (max. összességében nagyon nagy mennyiségben). Az egyszerű kezelhetőségről már nem is beszélve. 

A saláta összeállítása pár lépésből áll. Egy marék diót forró vízbe áztatunk egy percre, majd lecsöpögtetjük és forró grillsütőben aranybarnára pirítjuk, még melegen meghintjük egy kis sóval (persze a camargue-i Fleur de Sel lenne rá az igazi...), és megvárjuk míg kihűl. Közben összekeverjük a salátaöntetet: a recept szerint 2 ek. olívaolaj ó, 1 ek. dióolaj és 1,5 ek. tárkonyecet kell hozzá, amit egy gerezd zúzott fokhagymával és sóval, borssal fűszerezünk. Szerintem ecetből viszont elég lenne bele 1 ek.  , nekem egy picit túl ecetes volt így (de a férjem szerint tökéletes volt). Ha valakinek nincs otthon tárkonyecete, akkor egy evőkanálnyi szárított tárkonyra öntsünk egy kis fehérborecetet, hagyjuk ázni egy kicsit, majd szűrjük le. Tökéletes megoldás, abszolút lehetett érezni a salátán a tárkony ízét. 

Egy bagettet vékonyra szeletelünk, majd a forró sütőben aranybarnára pirítjuk a szeletek egyik felét, bedörzsöljük egy félbevágott gerezd fokhagymával, majd megfordítjuk a szeleteket, ráfektetjük a kecskesajtszeleteket és pár perc alatt meggrillezzük. A salátát közben összeforgatjuk egy kis fej vékonyra csíkozott lilahagymával, a dióval és a salátaöntettel, és a tetejére ültetjük a sajtos bagettszeleteket. (A recept szerint fejenként 2 szeletet, de mi simán megettünk 6-6-ot :P)

Isteni csemege. 

  

Vajas papírban sült lazac, zöldfűszeres szószban

Azért a lazac, az lazac. Nem egy sárízű folyami hal, hanem lazac. És ezzel mindent elmondtam :) gyönyörű rózsaszínes korallszínű, omlós, tökéletes állagú, nem száraz, de nem is zsíros, szóval a lazac nekem a halak királya (jó, a kardhal még mindig vetekszik...). 

Azt azért nagyon szeretem a halételekben, hogy könnyen elkészíthetőek, és minimális macerát igényelnek. 

Bőrös lazacfilét vettem, amiről egy éles késsel szépen le lehet vágni a bőrt. (Ha a bőrét nem szeretnénk kidobni, akkor vízben megfőzve, majd leszűrve, tökéletes halalaplevet kaphatunk, amit akár le is fagyaszthatunk, meg aztán a zöldfűszeres mártáshoz is az kell.) 

A lazacfilében is vannak kis csontok: és itt ne szidjuk a filéző hentes anyját, ez természetes, csak a gerincéről szedik le, de a vékony kis "bordák" (nagyobb szálkák) olyankor még benne vannak szép átlósan, egymással párhuzamosan a szelet mentén. Ezeket akár csipesszel, akár kézzel, egy jó határozott mozdulattal kihúzkodjuk, és már kész is a legbonyolultabb része az előkészítésnek. 

Míg a 200 fokra bekapcsolt sütő melegszik, sütőpapírból kb. 30 cm-es köröket vágunk ki, olvasztott vajjal megkenjük és az egyik felükre helyezünk 1-1 lazacszeletet. Sózzuk, borsozzuk és 4 felezett szelet citromkarikák fektetünk rájuk. A papír másik felét ráhajtjuk, az éleit szorosan behajtogatjuk és ily módon teljesen lezárjuk a kis csomagokat. 

A forró sütőben 10-15 perc alatt (a hal vastagságától függően) készre sütjük. 

Ezalatt elkészítjük a mártást, az alaplevet (ami, ha valaki nem akar olyan intenzív halas ízt, akkor csirke, vagy zöldségalaplé is lehet), egy kis fehérborral és apróra vágott salottahagymával összefőzzük, és jól beforraljuk. Hozzáadjuk a tejszínt, fűszerezzük és egy nagy adag zöldfűszert (én épp petrezselymet és snidlinget) keverünk hozzá. A megsült lazacszeleteket a szósszal nyakon öntve fogyasztjuk.   Mi brokkolit pároltunk hozzá köretként.

Külön élmény a tányérunkon kibontogatni a kis csomagokat :) És szerintem a megsült citromkarikákat is érdemes hozzáeszegetni, igazán finom vele. 

Egy újabb tengeri herkentyű: Moules marinieres, azaz fehérboros fekete kagyló

A múltkori METRO-s bevásárlásunk alkalmával nem csak garnéla, hanem fekete kagyló és friss lazac is került a kosarunkba. 

A kagyló elkészítéséről már nagyon sokat hallottam/olvastam főzős műsorokban és szakácskönyvekben, úgyhogy a jól megszerzett elméleti tudást már rég szerettem volna a gyakorlatban kamatoztatni. Kagylót főzni nem nagy ördöngösség, percek alatt kész és az ízesítést sem kell túlbonyolítani. Egyetlen trükkje van (amin áll vagy bukik nem csak a vacsora sikeressége, hanem a vendégek egészsége is): hogy kiszortírozzuk az esetlegesen nem friss darabokat. Na ez meg a legélvezetesebb része az előkészületnek. Ahogy a kagyló héja a konyhapulton koppan... az a hang zene füleimnek :)

A technika a következő: 

A kagylók héját megdörzsöljük, és ha nem tisztítottat vettünk, akkor a kis szálacskáktól is meg kell szabadítani (én persze tisztítottat vettem, mert ezt a részét nem tartom élvezetesnek, így csak a héját mostam meg egy picit). Nos, mivel a kagylók még élnek, ezért csak a teljesen zárt darabokat szabad felhasználni illetve azokat, melyeket ha egy kicsit a konyhapulthoz ütögetünk (vagyis bekopogtatunk :)), szépen lassan visszacsukódnak (diszkréten nem engednek be :)). Ami az ütögetés után is nyitva marad, azt haladéktalanul dobjuk ki. Ilyen ellentmondást nem tűrően kell megválni azoktól a kagylóktól is, amelyek a főzés hatására zárva maradnak. Mert az élő kagyló a hő hatására elpusztul és kinyílik, ez az élet rendje. Ha mégis zárva marad, akkor ott valami bűzlik, amit nem érdemes megszagolni :) úgyhogy kuka! 

A főzés annyi, hogy egy kis vajat megolvasztunk egy nagy lábosban (az öntöttvas wok erre nagyszerű eszköz, mert nem kell félni, hogy a kagyló héja megkarcolja - teflonbevonatú edényt nem javasolnék...), majd beledobjuk az apróra vágott vöröshagymát és zellerszárat, és puhára pároljuk. Hozzáadjuk a fehérbort, babérlevelet és kakukkfüvet és felforraljuk. Utána jöhet bele a kagyló, az edényt lefedjük és néha megrázogatva 3 perc alatt megfőzzük (nekem lehet hogy volt 5 is...). Amikor kinyílnak egy konyhai fogóval kiszedjük a kagylókat, (a zárt darabokat kidobjuk!). 

Nekem 5 db volt, ami nem nyílt ki a főzés alatt, így azoktól megváltam (az elején egyet sem kellett kidobnom). 

A levet átszűrjük egy tiszta edénybe (fontos! mert homokszemcsék ázhatnak ki ilyenkor a kagylókból), majd 2 perc rotyogtatás után hozzáadjuk a tejszínt, összemelegítjük, fűszerezzük és a kagylókat jól nyakon öntjük vele (mi ezt csak az asztalnál tettük meg, mindenki magának, ízlés szerint). Friss petrezselyemmel megszórjuk a kagylókat és friss fehér kenyérrel tálaljuk. 

Szerintem egy kis friss citromot érdemes rácsavarni, nagyon pikáns lesz tőle. Nagyon, nagyon finom. És összehasonlíthatatlan az élmény, a gumis, ecetes, konzerv kagylókhoz képest. Próbáljátok ki! :)

Fokhagymás garnéla

Idén Spanyolországban nyaraltunk, a Costa del Sol-on nem lehet úgy eltölteni egy hetet, hogy ne egyen az ember halakat és tenger gyümölcseit, még a magamfajta nem túl nagy halimádóknak is ez ott a sorsa. Sőt, egyre inkább kezdem megkedvelni az efféle finomságokat. Még mindig alapfeltételem, hogy ne legyen halszaga, ne legyen szálkás se és halízre sincs nagy szükség :)

Nos, az alábbi recept minden igényemet kielégítette. Mióta hazajöttünk a fent említett spanyol nyaralásról szemeztem már ezzel a recepttel. szuper vendégváró előétel, bár friss salátával és bagettel egy könnyű vacsorának is megteszi. A METRO-ban meg szuper friss előfőzött garnélát lehet venni, és egyáltalán nem is drága (a Spanyolországban szerelmemmé vált kardhal azért a 7000 Ft-os kilónkénti árral még kicsit várat magára). 

Az elkészítés pofon egyszerű (tudom, hogy állandóan ezt írom, de tényleg tele van ez a szakácskönyv egyszerű receptekkel). 

A rákokat megpucoljuk, vagyis levágjuk a fejüket, amin a nagy fekete szemük éktelenkedik... azt mondjuk én nem sajnálom, hogy nem pislognak rám a tányérból..., majd megszabadítjuk a vékony kis páncéljuktól, de a farkukat rajta hagyjuk. előmelegítjük a sütőt, közben a kis cserépedényeket szétosztjuk a vajat, olívaolajat zúzott fokhagymát és apróra vágott kis piros chilipaprikát. Az edényeket a forró sütőbe tesszük pár percre míg összeolvad bennük a vaj és az olaj, majd beletesszük a garnélákat és 7 perc alatt rózsaszínre sütjük. Megszórjuk apróra vágott petrezselyemmel és azonnal tálaljuk, friss ropogós bagettel. Jajj de nagyon finom!!!! (Tunkolni kötelező!)

Mindenkinek ajánlom, aki nem nagy halféle-evő, annak is. Rá lehet szokni! Azt hiszem mi is megtömjük a mélyhűtőt garnélával... A D-vitamin és Omega-3 tartalmáról nem is beszélve. 

A nagy csokiszuflé-teszt

Mivel a palacsintaszufléból megmaradt fél adag creme patissiere-t fel kellett használjam valamihez, kipróbáltam a már régen tervezett csokoládéfelfújtat. Ez amolyan teszt lett volna, mert már sok féle csokiszuflé recepttel próbálkoztam az elmúlt években, és már ki is fejlesztettem a saját tökéletes receptemet, (Gordon Ramsay receptje alapján egyébként). 

Nekem ilyen az igazi... :)

Az igazi csokiszuflé (nekem legalábbis) arról ismerszik meg, hogy kívül szilárd, belül még folyós, és nem arról, hogy egy rahedli tojásfehérjétől óriásira nő sütés közben, majd  percek alatt összeesik (szilárd alkotórészek híján...). Pont amiatt, hogy forrón belül még folyós, Gordon Ramsay igazából csokifondantnak hívja ezt a finomságot (a fondant=töltött cukorkát jelent eredetileg), és sok étterem étlapján is találkoztam már szuflé és fondant elnevezésekkel is. Na de ez nem is olyan fontos. 

Szóval: mivel a tuti receptem már megvolt, nagy kíváncsisággal fordultam A könyvünk receptje felé, bár tartottam attól, hogy "azt" a minőséget nem fogja elérni (már a hozzávalókból is látszódik, hogy ez az a "felfújt" fajta lesz...). Ezzel nem akarom azt mondani, hogy nem finom, csak hát vannak szintek :)

Az elkészítése amúgy pofon egyszerű: az alapkrémet gőz fölött felmelegítjük, hozzákeverünk tetemes mennyiségű jó minőségű kakaóport és étcsokit, meg egy kis csokilikőrt. Majd a cukorral kemény habbá vert tojásfehérjét beleforgatjuk. A kivajazott és kicukrozott szuflétálkákba töltjük (ne felejtsük el az edények szélét belülről az ujjunk hegyével körbetörölni, hogy fel tudjanak emelkedni a szuflék), és negyed óra alatt készre sütjük. Porcukorral megszórva tálaljuk. 

Tapasztalatok, vélemények: az eredmény gyönyörű, de tényleg sok benne a levegő, így pár perc alatt összeesik, úgyhogy AZONNAL tálalni kell. Szerintem amúgy nem volt elég édes, sőt kifejezetten keserű lett a végeredmény, de ez persze ízlés kérdése. Egy kis édes tejszínhab, vagy vaníliafagyi viszont elengedhetetlen mellőle :) 

A lényeg: én azért maradok a már jól bevált, általam igazinak tartott receptúránál. 

Őszi desszert - Vörösborban buggyantott körte

A palacsintafelfújt nálam még várat magára (na nem kell aggódni, nem sokat, a tervek szerint), viszont a hétvégén elkészült a vörösborban buggyantott körte. Ezt én tipikusan őszi desszertként tartom számon, épp azokra a napokra való, amikor még lehet kapni a vénasszonyok nyarán beért gyümölcsökből, de esténként és árnyékban már nagyon jól esik a kabát és szívesen melegítjük magunkat egy kis forralt borral. Mert hiszen a meleget adó nedű itt is nagyon hasonlóan fűszereződik! 

Először ugye veszünk egy üveg vörösbort. Rögvest félre is teszünk belőle 2 evőkanálnyit, amit összekeverünk egy kis keményítővel. A többit beleöntjük az edénybe, megy mellé még cukor, szegfűszeg, narancs- és citromhéj, na és persze az elmaradhatatlan fahéjrúd. Kevergetve melegítjük, amíg a cukor fel nem olvad. 

Következő lépcsőfok, hogy fogunk 6 db szép, érett, de egyáltalán nem puha körtét. Nekem mázlim volt, mert a Corvinos CBA-ban pont ilyeneket árultak akciósan; mézédes volt és kőkemény. Nos, ezeket a szépségeket aztán meghámozzuk, de a szára feltétlenül maradjon a helyén!!! Érdemes a szára tövétől lefele kezdeni a hámozást.  

Aztán ezek a körték mennek bele a borba. Én most jöttem rá, hogy ezt az aprócska részletet félre olvastam a szakácskönyvben és egy lábos vízben főztem a körtéket. Szokás szerint elmartináztam... :( A dolog pikantériája, hogy a készítésekor ezen el is gondolkodtam, és elolvastam még egyszer a receptet (ezek szerint újra rosszul...) majd arra jutottam, hogy biztos  a végén kapják a vöröses színűket a körték. ... Ha odáig jutok a sztoriban, remélem elhiszitek nekem, hogy ez nem egy annyira ördögtől való ötlet volt! :( 

A nagy baki... :/

No, a siránkozást félre téve tehát lassú tűzön 25 percig "melegítjük" (tehát nem forrhat a bor) a gyümölcsöt, néha megforgatjuk, az idő letelte után pedig egy tálba szedjük. 

Az albínó, borban buggyantott körtéim

A bort leszűrjük, összekeverjük a keményítős trutyival és aztán mehet egy tiszta edénybe, hogy kicsit besűrűsödjön.  Ha ezt az állapotot elérte, mehet az egész a körtékre, amik így együtt hűlnek. 

Azért vmi színt mégis csak szereztek!

Nagyon jó ötlet a könyv szerzőjétől, hogy tejszínnel tálaljuk, finomított a bor erős ízén. Ja és egy jótanács, ne az ócska főzésnek való bort használjátok ehhez, mert nagyon érezni a bor aromáját, szerencsémre nekem is egy jobb féle került az asztalra! Lélekmelegítő desszertnek, ahogy már többször mondtam kiváló, de azért egy almatortával nem kel versenyre. 

Palacsintaszuflé

Na hát ez egy szuper dolog!!! Még szuflé forma sem kell hozzá! :)

A szuflékat amúgy is imádom, de ez az ötlet nagyon nagyon szuper! Tök egyszerű, mégis mutatós édességet lehet varázsolni pár perc alatt, mert két lépés megint csak előre elkészíthető. 

Sütni kell pár palacsintát (ezt is lehet akár előre, nem mintha nagyon sok időt venne igénybe), és kell csinálni egy adag creme patissiere-t, amiről már jó párszor írtunk, tudjátok az a finom vaníliás krém. 

A creme patissiere-t vízgőz felett felmelegítjük, majd ízesítjük egy kis reszelt narancshéjjal, narancslével meg  némi szesszel (a recept Grand Manier-t ír, de nekem most konyak volt itthon). Hát ez valami olyan illatot és aromát ad neki, hogy már itt tudtam, hogy ez szuper lesz!

A tojásfehérjét egy kis cukorral fényes kemény habbá verjük, majd óvatosan a vaníliás krémhez forgatjuk. A palacsintákat megtöltjük a krémmel és óvatosan félbe hajtjuk. A 200 fokra előmelegített sütőben 5 perc alatt megsütjük. Porcukorral meghintve tálaljuk.

A krém kicsit megszilárdul benne, a tészta kívülről enyhén ropogósra sül és az egész nagyon nagyon finom!!!! Nem szaporítom a szót, csak ajánlom, hogy ezt próbáljátok ki!!!


Ja még annyi, hogy legközelebb vagy kisebb palacsintákat fogok sütni (ahhoz mondjuk kéne egy kis palacsintasütő), vagy felezgetem őket, és akkor nem félkör, hanem háromszög alakú kis batyuk lesznek, mert akkor több ráfér a sütőlapra és egy vendégség alkalmával az praktikusabb is, meg könnyebben kezelhető is. 

Krumpli "franciásan"

Bár létezik ilyen köret, hogy "francia krumpli" (tejes, tejszínes, sajtos, fokhagymás tepsis krumpli), azért én nem egészen vagyok biztos benne, hogy ez egy nagy francia találmány, szerintem csak annyira frnacia, mint pl. a francia saláta :) de mindenképpen finom. Én gyakran csinálok ilyesmit, mert nem vagyok a szimpla "sült krumplis"típus. Meg ez is a könnyen előkészíthető kaják közé tartozik (csak összeállítjuk és frissen megsütjük).

A recept egyszerű: egy nagy lapos sütőtálba rétegezzük a vékonyra (!) szelt burgonyát, és rétegezzük kis reszelt sajttal, fokhagymával, fűszerekkel, majd nyakon öntjük a tej és tejszín keverékével. A tetejére is sajt kerül. Egy óra alatt, közepesen meleg sütőben (170 fok) ropogósra sütjük. Én az ilyesmit mindig úgy sütöm, hogy a sütési idő első felében alufóliával letakarom, hogy egyrészt hamarabb puhuljon, másrészt semmiképp ne égjen meg a végeredmény. 
Lehet egy gazdagabb köret, de egy egyszerű egytálételnek is megteszi, amikor épp semmi sincs otthon. 

Csőben sült burgonya

Sosem tudtam, mit is jelent az, hogy csőben sült, de most már azt hiszem 100%-osan biztos  vagyok abban, hogy egybesütött dolgokat nevezünk így. Igen, jár a vállveregetés a nagy eszemért! :P 

Pénteken épp a vacsorához készülődtem, és tudtam, hogy Hanna nagy kedvencét a halrudacskákat sütöm majd ki, de a köretben nem voltam  biztos. Untam, hogy folyton csak rizst eszünk, ha nem jut eszembe semmi. Mivel a halhoz, azt olvastam, hogy a krumpli jobban illik, gondoltam akkor valami készül majd a kamrának kikiáltott alsó polcon pihenő burgonyákból, de a lelkiismeretem feleszmélt, hogy nagyon lemaradtam itt a francia konyhaművészetben, ezért fel is csaptam a szakácskönyvet. Mázlimra találtam olyat, amihez minden volt itthon, így lett tehát nálunk a pénteki vacsora egyik fogása a csőben sült burgonya. 

Első lépésként előmelegítjük a sütőt, és a már megpucolt krumplit nagyon vékonyan felkarikázzuk. Nekem nem volt egy kiló krumpli rétegzéséhez megfelelő méretű négyszögletes tálam, így egy kerekebb edény nyert. Ezt kentem ki vajjal és béleltem ki a burgonyakarikákkal. A rétegek közé mehet mindig egy kis szerecsendió, sajt, fokhagyma, az egész elkészültekor pedig leöntjük a remekművet a tejszín és a tej keverékével, majd erre is kerül egy kis sajt. Én ezt elrontottam, de így csak annyiban volt gáz, hogy a fél sajt belefolyt a résekbe, mikor ráöntöttem a folyadékot és így nem tudott egy keményebb réteg képződni a tetején a sütéskor, ami kicsit visszatartotta volna a forró tej feltörekvéseit, de ezen kívül semmi bajt nem okoztam azt hiszem. 

Szokásomhoz híven most sem a híres gruyére sajtot használtam fel, amit a receptben szerepel, hanem azt, ami épp volt itthon. Így is nagyon finom lett, bár kétségkívül nem olyan különleges, mint ahogy azt a g. sajttal elképzelem. Mellesleg hol lehet ilyen sajtot beszerezni? Már néztem a Tescoban, az Auchanban, de sehol nem láttam. Most már csak azért is ki akarom próbálni!! 

Na de 50-60 perc sütés után kivesszük az edényt a sütőből és 10 percig kipihentetjük, hogy összeálljon. Anyukámnak különösen ízlett, azóta is emlegeti. Nekem is nagyon ízlett, mondjuk annyira nem tartom franciásnak. Gondolom nem árulok el nagy titkot, hogy ez nem igazán illik a szaftos húsokhoz, inkább csak sült vagy rántott dolgok mellé tudom elképzelni.

Mára ennyi telt tőlem. Jó éjt mindenkinek!

V, mint Vichy

"Az egészség fontos. Kezdje a ..." ... z egészséges táplálkozásnál. Akár ez is lehetne a szlogenje  a Vichy sárgarépának, ami egy nagyon finom és nem mellesleg igencsak egészséges köret (vegáknak talán főétel) szerintem. Nem kell hozzá más, csak só, cukor, víz, vaj, sárgarépa és egy konyha. Ahogy már írtam, nálunk cukkinis pulykafasírt mellé készült, és óriási sikert aratott. Nálam bónuszpontot kapott a hihetetlenül egyszerű elkészítése miatt. :)

 Jó vékonyra szeljük a répát, beledobjuk egy serpenyőbe, mehet rá a hideg víz, bele a cukor, só (előbbiből 1,5, utóbbiból 0,5  teáskanálnyi), na meg persze a vaj és addig pároljuk az egészet, amíg a víz el nem fő. 

Félig kész

Ha ez megtörtént, kicsit megrázzuk a serpenyőt -ettől mindegyik répa szép fényes lesz-,  megy bele egy kis felaprózott petrezselyem, aztán mehet is az asztalra. Én nem vagyok nagyon répapárti, de ez így nagyon finom!! Egyre kell vigyázni azoknak, akik ebben hasonlítanak hozzám, hogy tényleg nagyon vékonyra szeleteljük a zöldséget, mert a vastagabb szeleteknek erősen répaíze van... :P 

Tálalás előtt 10 mp-cel

Mellesleg engem sem hagyott nyugodni a Vichy része a névnek. Kicsit utána jártam: Franciaország közepén elhelyezkedő fürdővárosról van szó, ami a 2. világháború során lett igazán ismert az úgynevezett "Vichy-kormány" kapcsán. Közszolgálati műsorunkat látták, hallották. Köszönjük a figyelmet! ;)

Az úri sárgarépa

Amikor megláttam ennek a receptnek a címét: Vichy sárgarépa, akkor először valami narancssárga kozmetikum jutott eszembe, majd a nagymamám, akinek a lánykori neve Visi. 
Aztán elkezdtem a répára koncentrálni :)
Ezt az ételt (de nevezzük inkább köretnek) egy könnyed elegancia jellemzi, (mint általában a francia ételeket egyébként), és persze egy puccos név dukál hozzá (őszintén szólva fogalmam sincs mit takar a "Vichy" a nevében...). A lényeg, hogy az amúgy elég egyszerű sárgarépát fantasztikusan feldobja a "visizés" :)

Az előkészítés pár percet vesz igénybe: megpucoljuk és vékonyra szeleteljük a répát, egy serpenyőbe dobjuk, felöntjük vízzel, megszórjuk egy kis sóval és cukorral és rakunk bele egy kis vajat. Ennyi. Ezután addig pároljuk a vajas picit édes és sós vízben, míg a leve el nem fő (nekem kb. negyed óra volt). És a végeredmény, édes, ízes, fényes pont tökéletes "al dente" állagú répakarikák. A tálalás előtt friss petrezselyemmel jól megszórjuk. Mi éppen csirkecombot sütöttünk hozzá, de marhahúshoz is nagyon el tudom képzelni. Szuper egészséges és gyönyörűűűűű köret! Csak ajánlani tudom!

Kudarcba fulladt citromtorta... azaz torták, szám szerint 3

Az úúúgy volt, hogy én már az első nyári kánikula környékén nekiálltam a híres, hűvös, francia citromtortának. Csak az élet közbeszólt. Nem kicsit. Najó, annyira nem is nagyon. De közbeszólt. Elég egyértelműen. Első gondolataim között az volt, hogy én nem tudok ilyen omlós tésztát csinálni, ezért a biztonság kedvéért vettem egy előre elkészített tésztát is. Már akkor tudnom kellett volna, hogy nem volt megfelelő a csillagok állása a citromtortám megérkezéséhez. Ezt akkor  bár tudtam, de nem sejtettem, így minden félelmem ellenére nekiálltam a tésztának. Előtte pedig már elkészítettem a krémet is. Tudjátok, azt a gyorsat: tojás+ tojássárgája + cukor, aztán + tejszín +citromlé + citromhéj. Itt mondjuk leginkább az időhatározón van a hangsúly, tehát ELŐTTE elkészült a krém. A tésztám pedig sehogy sem akart jó lenni. Utólag persze nagyokosan, vagyis 'nagyügyesen', hiszen már tudjátok azóta milyen szuper tésztám lett!, azt mondom, túlparáztam. Mert az első pár percben mindig úgy néz ki, mintha nem akarna összeállni a tészta. De ha nem adod fel menni fog az. Kivéve ha az ember lánya megrögzötten akarja. Mert akkor annyira gyúrja és hogy túlgyúrja. Más magyarázatot nem találok rá ugyanis, hogy szó szerint nem jutottam előrébb a cafatoknál... Itt volt az első bukta, a tésztának nehezen csúfolható szörnyszülött ment a kukába. Gondoltam, milyen jó, hogy előrelátó voltam, nesze neked bolti tészta, nyertél! Hát nem nyert. A forma besegített neki. Meg a tapasztalatlanságom, mert az elősütésnél a kapcsos, jelen esetben alsó lap felnyomva kiemelhető tortaformámat csak úgy simán tettem be a sütőbe. (Zsu tanácsát, azaz a megoldást lásd az almatortás bejegyzésemben.) Amikor pedig az első percek letelte után kivettem a sütőből a formát, rosszul fogtam meg és az alsó lap a tenyeremen volt ugyan, viszont a FORRÓ(!) széle a formámnak szépen rásiklott a csuklómra. Mindenki fantáziájára bízom, hogy mennyire hangos sikítozások közepette és milyen gyorsan dobtam le az egészet úgy, ahogy van a padlóra... Pár szerencsésnek nem kell a fantáziájára támaszkodnia. Ezzel a lendülettel persze ment a krém is a kukába, mert őszintén szólva a tészta nélkül valahogy túl savanykás volt a finnyás égett csuklójú énemnek és különben is addigra a citromtorta mindegyik részét nagyon ellenszenvesen tudtam csak szemlélni. 1 szó, mint 100 nem lett citromtortám.

Aztán úgy alakult a helyzet, hogy pár napra elutaztunk a szüleimhez, és gondoltam hátha egy új helyszín majd kicsit túllendít a kezdeti nehézségeken. Valamennyire jól gondoltam. Türelmetlen típusként a tésztával nem próbálkoztam többet az almatortáig, tehát az a bolti volt, és a krém is ment másodszorra is. Az eredmény nem volt rossz, de határozottan állítom, hogy nekem nem lesz a kedvencem, egyszer megkóstoltam, ennyi volt köszönöm. Talán majd ha egyszer eljutok egy francia cukrászdába... És akkor jöjjön a harmadik kudarc: fotók készültek, de nem az én gépemmel, így még várok rájuk. Lassan egy hónapja. Ígérem ha egyszer megszerzem, felteszem rögtön ide. A bénázásomat legnagyobb örömömre nem sikerült megörökíteni. :) 

Itt van az ősz, itt van újra

Nálam az elmúlt hétvégén beütött az ősz. Meleg teát kérek reggelente, ha jobb az idő, bánom, hogy nem vehetem fel a kedvenc dzsekim és beszereztem egy őszi cipőt is. Mint az ősz szerves része, tombol az almaszezon is. Napi kettőt-hármat elrágcsálunk fejenként, így igazán nem volt semmi gond a felvetéssel, hogy akkor behoznám a lemaradásom és megsütöm az almatortát. Szerintem amúgy ez is olyan, mint a húsleves, nagyjából mindenki másképp csinálja. Legalábbis én eddig Apukám receptjét tartottam a No1. almatortának. Lehet, hogy megdőlt ez a tétel is. Na de mindent csak szép sorjában!  

Almatorta előkészületek

Férjúr a hétvégén is részt vett egy futóversenyen és gondoltam jól jön majd egy "nagyon ügyes voltál!" - desszert a vasárnapi ebéd részeként, viszont kissé megcsúsztam a teendőkkel és csak késő estére készült volna el a süti, mire egészségtudatos (= ilyen későn már nem eszem édességet, hiába is sütöd meg ma - no komment ) életem párja élt vétójogával és nem izzíthattam be a sütőt aznap. Így történhetett, hogy az édes omlóstészta a créme patissiérevel együtt majd egy egész napot pihent a hűtőben. A tésztának ez vmi wellness kúraszerűség lehetett, mert annyira szépen nyújtozott a sodrófa alatt, hogy vigyorogva vágtam méretre, és nagyon komolyan átsuhant a fejemben az ötlet, hogy pékséget/cukrászdát nyissak. Jóóóó, tudom, belelógott a kezem a bilibe, de akkor is elviselhetetlenül büszke voltam! Bónuszként a sütés is jól ment és tőlem szokatlanul nem sütöttem túl a tésztát, szép volt és finom. Nagyon hasznos volt Zsu tanácsa - majd a citromtortánál látjátok miért volt szükségem erre a módszerre- miszerint a szétnyílós tortaformát ajánlatos egy tepsilapra tenni, és úgy mozgatni sütőből ki-be, oda-vissza. 

Szóval a szokásos módon elkészítjük a tésztát, elősütjük, majd mehet bele a már ismert créme patissiére. Ennek a tetejére jön a felcikkelyezett alma, aztán az egész vissza a sütőbe. 

Egy röpke fél óra után kész is, megvárjuk míg eléggé kihűl, és egy kis vízzel együtt melegített barackdzsemmel bekenjük a színe kedvéért. Nem volt itthon dzsem, csak lekvár. Engem nem zavartak a rostdarabok, szerintem nem is nagyon látszott, így  nem foglalkoztam azzal, hogy a cukros cuccot átszűrve tehetjük csak a torta tetejére.

Before dzsem

After dzsem

 Az eredmény szerintem túlmutat "egyszerű, nagyszerű" kategórián, én szívesen enném ezt akár a karácsonyi vacsora ünnepi desszertjeként is, szerintem  mutatós, finom, és a házi omlós tészta meg a krém miatt kicsit fel is vághatunk vele konyhában teljesen járatlan vagy kevésbé jártas vendégeink előtt. Férjúr ennek elfogyasztása után azt mondta, ez volt A legjobb vacsi, amit kapott tőlem, mióta együtt vagyunk. (A vacsora további részei: Póréhagymás burgonyaleves, cukkinis pulykafasírozott és Vichy sárgarépa) Örülök a bóknak és szerintem is szuperül sikerült minden, de gyanítom csak nagyon éhes lehetett szegény, mire eljutottunk a vacsiig. :D 

Almatorta, most nem fordítva

Míg a Tarte Tatin egyáltalán nem hasonlít a magyar gyümölcstortákhoz, ez a másik fajta almatorta már egy kicsit jobban. Bár nem piskóta az alapja, hanem egy egyszerű édes omlós tészta, mint a citromtortának. És nem hidegen készül, de a gyümölcsszeletek egy vaníliás krém rétegen csücsülnek, mint a mi expressz gyümölcstortánkon. Persze nem zacskós pudingról van szó, hanem az isteni finom főzött vaníliakrémről a creme patissiere-ről, aminek a részletes elkészítési módját már leírtam az Epres Millefeuille receptjénél.

A krémet előre meg lehet csinálni, a tésztát is érdemes összegyúrni és pár órát pihentetni (én mindekettőt előző este csináltam), így maga az összeállítás már pofon egyszerű: tésztanyújtás, 10 perc vaksütés, addig almaszeletelés (a recept négyet ír, de nekem elég volt három is), majd belekentem a krémet, rátettem az almaszeleteket és 25 perc alatt készre sütöttem. 

A végén egy kis vízzel felfőzött sárgabarackdzsemet kellett volna a tetejére kenni, hogy fényesen csillogjon, de mivel pont nem volt itthon sárgabaracklekvár, így inkább egy kis cukrot karamellizáltam és azt kentem rá. 

Nem azt mondom, hogy a világ legjobb desszertje, de egyszerű és nagyszerű, ilyenek meg kellenek :)

A limonádé tortába zárva: citromtorta francia módra

Léteznek a magyar cukrászdákban, édes, fojtós, vajas krémes citromtorták, amivel engem a világból is ki lehet üldözni... na most ez nem az. 

A francia citromtorta, egy vékony omlós tészta ágyon, egy savanykás, de mégis édes, vajmentes könnyű krém, ami a lassú alacsony hőfokon való sütés alatt megszilárdul. Persze a csokiimádó férjemnek ez nem nagy kedvence, de én imádok mindent, ami citromos. Úgyhogy, ha valahol egy kávézóban/cukrászdában választani kell a csokis brownie és a könnyű citromtorta között, akkor én biza nagy dilemmában vagyok általában...

Az elkészítése nem nagy kunszt: egy egyszerű édes omlós tésztát gyúrunk (liszt+só+cukor+vaj+tojás) amit érdemes előre összedobni, hogy pár órát pihenhessen a hűtőben, a könnyebb nyújthatóság érdekében.

Aztán kör alakúra nyújtjuk, és kibélelünk vele egy fodros szélű piteformát. (Kivajazni nem kell, mert kellően vajas az omlós tészta, ami elég zsiradékot biztosít.) A tésztát vaksütéssel (erről már sokszor írtunk) sütjük 10 percig forró sütőben (persze ha az ember totyogó gyermeke közben nem állítja el a sütő hőfokát...), majd súly nélkül még pár percig. Ezután töltjük bele a tölteléket, amihez a tojásokat a cukorral habosra kevertük és hozzáadtunk egy kis tejszínt és 3 citrom reszelt héját és 2,5 dl citromlevet (ez lédússágtól függően kb. 4 citrom kifacsart leve). Innentől 35-40 perc alatt, alacsonyabb hőfokon, készre sütjük. (Nekem volt az 45 perc is, de nyilván ez sütőfüggő.)

Egy érdekesség még: a recept 23 cm-es formát ír, nekem egy picit még nagyobb is a piteformám, és ennek ellenére nekem sok lett a krém, egy kicsi kimaradt belőle. De ez persze a végeredményt nem befolyásolta (lehet hogy egyszerűen sikerült XL-es tojásokat szereznem :)). 

Szóval a francia citromtortát mindenkinek ajánlom, aki kedveli a könnyű, savanykás édességeket. Egy forró nyári napon (ami mostanában nem túl gyakori), igazán üdítő finomság. 

Cukkiniszuflé- a cukkini egyik arca, amire életemben nem gondoltam volna

Miután a Müllerben ráakadtam egy 1,5 literes szufléedényre, gyorsan le is csaptam rá! Itthon már csak azon gondolkodtam, mit kéne csinálni benne. Természetesen nem telt sok időbe, és tudtam is a megoldást, elvégre a cukkiniszezon közepén járunk! Jöjjön hát a címe alapján abszolút bizarrnak tűnő cukkiniszuflé!

Első lépésként, ahogy az már a felfújtaknál lenni szokott, olvasztott vajjal kikenjük a formát, majd tekintettel arra, hogy ez egy sós recept cukor, vagy bármi hasonló helyett kenyérmorzsa-réteget teszünk erre. Aztán a cukkinit leforrázzuk és pár percig főzzük és a vízből kivéve a tejjel együtt krémesre turmixoljuk. Jöhet a rántás készítés, amibe aztán a cukkinipüré is belekerül, és újabb forralás után ebbe keverjük a reszelt sajtot és a felkarikázott újhagymát. Ízlés szerint fűszerezzük, nálam a són és a borson kívül került a masszába egy kis szerecsendió is és ha ezzel is megvagyunk, megy bele a két tojássárgája. Mindezt végül elkeverjük a keményre felvert tojásfehérjével, így lazítva fel az állagot. Ez a tészta kerül a szuflétálba, ahol aztán ujjunkkal óvatosan 2 centi mélyen körbetöröljük a szélét, hogy a szuflénak legyen helye felfúvódni. 45 perc sütés után tálalhatjuk is. Nálunk virsli és saláta készült még mellé. Férúj elrontotta a hasát aznap, így nem volt képes értékelésre, de én eléggé el voltam a recepttől ragadtatva. Könnyű volt és nagyon finom, bár egy csepp cukkiniíze sem volt, az újhagyma és a parmezán dominált teljesen. 

A folyamat képekben: 

íme a kimorzsázott sütőforma

a keverék a tojáshab hozzáadása nélkül

 az elkészült massza mehet is a sütőbe

vigyázat! forrón tálaljuk! :) 

Upside down

A barátainkkal közös nyaralásra készültünk, mikor kiderült, hogy egyikőjük épp ott ünnepli majd a szülinapját velünk. Gondoltam, a jeles esemény nem maradhat torta nélkül, és mivel elsőként mindig a francia szakácskönyv kerül a kezembe, gyorsan le is csaptam erre a receptre. Szerintem ez tipikusan egy olyan étel, ami nem igényel nagy felszereltségű konyhát, sem túl nagy rákészülést, így könnyedén megoldottuk egy barátnőmmel közösen kicsit hamarabb felosonva a strandról "titokban", hogy az ünnepelt már csak a kész sütivel találkozzon! :) 

Persze némi előkészületre szükség volt, kezdve azzal, hogy mikor elindultunk itthonról be kellett pakolnom (nagy duzzogva persze, képzelhetitek;)) a szakácskönyvet, az egyetlen fémnyelű serpenyőmet és kis cukrot kimérve, hogy emiatt ne kelljen a Balcsi partján az egész kilós kiszerelést megvenni. 

Az almákat közös erővel megpucoltuk, a cukrot a vajjal összeolvasztattuk, aztán jött a nagyon étvágygerjesztő "almakaramellizálás". Felváltva végeztük eme becses feladatot, és bár lelkes segítőtársammal együtt nagy egyetértésben szépen alakzatot formáltunk a gerezdekből, a sütés során vhogy mindig úgy éreztem, "na ide épp befér még egy!" és így nem lett annyira szép a kiborítás után, de szerencsémre a sok éhes száj inkább ízlelni szerette volna és nem nézegetni, kis szeletekben pedig nagyon mutatós volt, így gond egy szál se! :D 

Közben persze a karamell csodás illata megtöltötte az egész apartmant, ami csak azért volt jó, mert így a partról lassanként hazacsorgó lakótársak örömmel jegyezték meg, milyen jó illat van, a kedvencem: "ez olyan, mint egy pékség!"  

Én előre elkészített tésztát használtam fel, a lepénytészta úgyis szerepelt már a repertoárban, azt vissza lehet keresni. Így amikor elkészült az alma, kellően puha lett  (ezt szerencsémre segítőm készséggel ellenőrizte! :P) akkor már csak rá kellett teríteni a hűtőből elővett tésztát, mindenféle nyújtogatás és lisztezés nélkül. Mehetett is be a sütőbe. 

Mikor elkészült, egy kis pihentetés céljából kivettük a sütőből, addig el is készült mellé a créme chantilly. Ez sem nagy ördöngősség, simán belefért az apartmani konyhatündérkedésbe. Tehát fogjuk a tejszínt, beleöntjük egy tálba, mellé megy a porcukor és a vaníliakivonat aztán adunk nekik a habverővel. Nagyot dob a tortán! Igaz, vaníliafagyival nem próbáltam, de gondoltam elsőre maradok a könyv variációjánál, aztán majd legközelebb újítok. 

 Az ünnepelt nagyon örült, a szeletek hamar elfogytak. A társaság értékelése 9,5, amiben erősen benne van Férjúr lehúzása, mert hogy "tizest nem adunk soha!" grr... De! Mindenesetre ez nekem sem volt tízes, kicsit túl édes volt az én szám ízének, igaz ebből a tortából nem is kell óriás szeleteket enni! :))