2011. március 28., hétfő

Nizzai saláta, avagy a saláta ami teljesen eltelít

A nizzai saláta nem csak egy kis könnyű saláta, ahogy azt  nemrég mi a neve alapján hittük, bár a hozzávalókat is beszereztem hozzá addigra már. 
A hozzávalók: újburgonya (nálunk régi volt), zöldbab, tonhalkonzerv, fejes saláta, koktél paradicsom, fekete olajbogyó, kapribogyó, főtt tojás, szardella. Ha ezt mind előkészítettük, akkor szépen összekeverjük és szedünk mindenkinek. Nos, mi ezt ott rontottuk el, hogy én tudatlan szardíniát tettem a salira szardella helyett. Nagy hiba, mert azóta találtam a boltban szardellát és a kettő között ég és föld a különbség... Hiába na, aki nem ért hozzá, az ezt könnyen elvétheti. Aztán ott is elrontottuk, hogy ez anno egy hétvégén készült ebédnek, de mivel a délelőtti sétán azt hittük, hogy ez eg könnyű kis sali, ezért a sétánk alatt egy fincsi szenyát benyomtunk a közeli szendvicsezőhelyen. Nem kellett volna, mert ez a saláta maga a jóllakottság. 

Aki fogyókúrázik, annak ne higgyük, hogy csak egy kis salátát ettem, ha épp a nizzai fajtáról van szó! 

2011. március 26., szombat

Saláta Nizzából

"A regionális szakácsművészet azért olyan csodálatos, mert helyi hozzávalókat használ és a legjobbat hozza ki belőlük: a nizzai saláta Nizza és környéke jellegzetes élelmiszereiből készül..." (idézet a könyv bevezetőjéből) 

Szeretem az ilyen tartalmas salátákat, ami akár egy könnyű vacsoraként is bőven elegendő. Provence-ban amúgy azt tapasztaltuk, hogy az ilyen jellegű salikat általában előételként adják, hogy ne a főétellel akarjon jóllakni a kedves vendég (a rendelést követő pár percen belül már az asztalon is van!), majd a főételre már picit többet kellett várni, de már senkinek nem kopog a szeme az éhségtől, és a főételként felszolgált hús/hal már általában franciásan kisebb adag, de legalább marad hely a desszertnek is :) Szóval ilyenek a francia három fogásos menük. 

A Nizzai saláta összetevői: zöld saláta (én lollo, azaz fodros fejes salátát és jégsalátát használtam vegyesen), zöld ceruzabab hirtelen pár perc alatt roppanósra főzve, főtt krumpli, főtt tojás, paradicsom, fekete olajbogyó, kapribogyó, tonhal, szardellafilé, meg egy jó kis fehérborecetes vinaigrette öntet. 


Az elkészítés pofonegyszerű: előkészítjük, feldaraboljuk a hozzávalókat, majd a vendégek (a mi esetünkben a nővérem és a sógorom) megérkezése után pár perc alatt (akár látványkonyha szerűen :)) szépen egymásra szórjuk őket. Én a vinaigrette öntetet általában kis befőttes üvegben készítem: belenyomom a fokhagymát, belekanalazom a fehérborecetet, a dijoni musárt, facsarok bele egy pici citromot, só, bors és jöhet az olívaolaj. Rácsavarom a tetejét az üvegnek és jól összerázom, kevergetve sosem lesz olyan szép opálosan homogén, mint rázva, úgyhogy én mindig ezt a gyors és egyszerű megoldást választom. 


A szardellafilével érdemes tényleg csínján bánni, mert nagyon markáns ízű, és rendkívül sós. Ja, én a kapribogyót is le szoktam öblíteni, mert nagyon sós a leve. 
Egy szelet pirított barna kenyér, vagy egy kis friss bagett finom mellé, meg egy pohár száraz fehérbor és máris a Cote d'Azur-ön érezhetjük magunkat. :) 




Az osztatlan siker kudarca avagy a diós saláta rövid élete Martináéknál

Miután Zsu ilyen nagy lelkesedéssel számolt be a diós salátáról, kíváncsian álltam neki a receptnek én is. Nem volt sikere nálunk, de ez persze több tényezős kijelentés. Első és legfontosabb, hogy mi nem szeretjük a diót, így már eleve hendikeppel indult a dolog. A másik, hogy valószínűleg egy grandiózus gasztronómiai hibát követtünk el, mikor a Tesco-ban vett szalonnát használtam fel, hiszen míg a csarnoki szalonna sütésekor már előre összefutott a nyál a számban, mert annyira isteni illatok terjengtek a konyhában, addig ez jelen esetben egyáltalán nem volt igaz, sőt! Itt igyekeztem minél távolabb kerülni a serpenyőtől és ezzel az orrjáratomba jutó "illatfelhő" mennyiségét csökkenteni, amennyire csak lehetséges. Mindenesetre az okos ember mások hibájából tanul, a buta meg a sajátján: fincsi szalonnát csak a csarnokban találni! 8-) Harmadik tényező, hogy köszönhetően a gyerek nyűgösségéből fakadó saját nyűgösködésnek, sikerült az aranybarna helyett egy hangyányit túlpirítani a szerencsétlen bagettszeleteket. 

Szóval először grillen kell a fokhagymával bedörzsölt, olajjal meglocsolt bagettszeleteket aranybarnára pirítani. Ezt követően a salátalevelet kis darabokra tépkedjük. (nálunk fejes saláta volt itthon) Összekeverjük az olívaolajat, a dióolajat (Zsu technikáját én is bevetettem, bevált!), a dijoni mustárt és a vörösbor ecetet. 
Lehet, hogy abban is hibáztam, hogy a dióbelet, amit vettem, nem tisztítottam meg a barnás héjától? Mert a kimért mennyiséget a dióbélből egy tálba kell tenni, majd forró vizet kell ráönteni, majd egy picit állni hagyjuk.  Kisütjük a felaprózott szalonnát, hogy ropogós legyen, majd kiszedjük a serpenyőből, és ebbe tesszük bele az időközben lecsepegtetett, megszárított diót és pár perc alatt barnára pirítjuk ezt is. Ha ezzel is megvagyunk, a dió megy a salira, az öntet meg ugyanebbe a serpenyőbe. Felmelegítjük és a salátára öntjük, jól összekeverjük az egészet és a bagettel tálaljuk. 

Biztos nagyon finom, de nálunk nem lett favorit. :/

Végül, de nem utoljára a fotó a remekműről



2011. március 22., kedd

Amikor a dióból nem sütemény lesz: Diós saláta

Sokan a dió ízét azonnal az édességekkel párosítják, pedig egy ugyanolyan olajos magról van szó, mint például a mogyoró, amit vígan eszünk sósan. Nem beszélve a fenyőmagról, vagy a manduláról, melyeket szintén simán párosítunk húsokhoz, halakhoz. Nos, én a diót is imádom salátákkal (pl. Waldorf saláta), vagy húsokkal, sajtokkal; a férjem viszont jobban szereti csokis-diós süti formájában. Azért megeszi az ilyesmit is, csak nem az a liebling. Amikor elkészítettem ezt a salátát, meghagytam a lehetőségét neki, hogy majd kipiszkálhatja a dió darabkákat (de végül nem tette!).

A saláta alapja nálam többféle salátalevél keveréke volt: ruccola, madársaláta, endívia, és egy kis radicchio is volt benne (ami olyan szép színt adott neki). 


A recept szerint fokhagymával bedörzsöljük a bagettszeleteket, amit aztán olívaolajjal meglocsolva forró sütőben ropogósra pirítunk. Nos, olyan puha volt a bagettem, hogy a bedörzsöléssel szétmorzsálódott volna, így inkább fokhagymanyomón átnyomtam egy-két gerezdet, és azzal kentem meg, így még intenzívebb lett a fokhagymaíz, ami sosem baj.


Az öntet: olívaolaj, vörösborecet, dijoni mustár és egy evőkanál dióolaj. Be kell valljam a dióolaj ugyanúgy nem a háztartásunk alapfelszerelése, mint a mogyoróolaj, így én trükköztem (egy ek.-ért nem volt kedvem venni egy egész üveggel):  fokhagymanyomón áttörtem pár szem diót, és egy evőkanál olívaolajba áztattam. Így a dióból kipréselődött olajok megízesítették az olívát, a dióolaj nyilván még intenzívebben dióízű (legalábbis ha a tökmagolajból indulok ki, az is durván tökmag ízű), de most megtette ez a verzió is, és még büszke is voltam a találékonyságomra! :) 

A diót forró vízzel le kell forrázni, majd megszárítani, közben a szalonnadarabokat megpirítjuk és a salátalevelekre szórjuk, majd az üres kicsit szalonnazsíros serpenyőben a diót illatosra pirítjuk, majd ez is mehet a salátára. A serpenyőben kicsit megmelegítjük az öntetet, így kicsit jobban összeérnek az ízek, és meglocsoljuk vele a salátát. 

A pirított fokhagymás bagettszeletekkel tálaljuk. 


Szerintem ez még annak is ízlik, aki a diót a csokis sütikben szokta meg :) Jóval különlegesebb, mint amilyen egyszerű: érdemes kipróbálni! :) Mondjuk én pár falat lágy sajtot el tudnék képzelni mellé. 

2011. március 21., hétfő

Tarte flambée: a franciák, vagy a németek? "pizzája"

A Tarte flambée egy tradicionális elzászi étel (úgyhogy a történelmi viszálykodások miatt a németek is magukénak érzik, nem csak a franciák). Keletkezésének története: a maradék kenyértésztát kinyújtották és megpakolták ezzel-azzal, ami volt otthon. De jó, hogy maradt az elzásziaknak egy kis kenyértésztája! :)))


A párizsi bisztrók  tele vannak ilyen és hasonló pizzaszerű (de csak dizájnra!) finomságokkal. Az alapja tehát: egy egyszerű kenyértészta: liszt, víz, só, pici olívaolaj. A feltét meg: fromage frais (azaz friss francia krémsajt, én olyat vettem, ami igazi camargue-i sóval készült és már magában is nagyon fincsi volt, ezt nem érdemes mással helyettesíteni szerintem), + túró vagy krémsajt (én juhtúrót vettem, mert az a szalonnával szerintem nagyon fincsi együtt), jó kis húsos szalonna, és hagyma. Mivel ma elfelejtettem fehér hagymát venni (pedig az tényleg finom dolog), így az itthoni lilahagymát használtam hozzá, az is jóval enyhébb, mint a vöröshagyma, és szerintem itt az a lényeg, azt hiszem ez nem rontott az ízélményen. 

Az elkészítés pofonegyszerű: össze kell gyúrni a tésztát, majd keleszteni 1,5 órát. Én a kelt tésztákhoz általában száraz élesztőt használok, mert jóval egyszerűbb és nem romlik, meg sosincs olyan, hogy nem fut fel. A hagymát megpároljuk, a krémsajttal és a túróval összekeverjük, majd a kinyújtott tésztára kenjük: sózni nem kellett, a sajt és a túró is kellően sós volt, na meg a szalonna is, úgyhogy csak pici frissen őrölt színes bors és egy leheletnyi provence-i fűszer került rá. Megszórjuk a szalonnadarabokkal és negyed óra alatt ropogósra sütjük. 

Mi pár szem friss koktélparival ettük, a kis paradicsomos íz elkelt mellé, de ketchup-pal szerintem kár elrontani (bár a férjem erről másképp vélekedik :)).

Tarte flambée, avagy miért imádok újabban tésztát készíteni

Az úgy volt, hogy már a lepények készítésénél (mert közben a lotharingiai is elkészült, de az egy másik bejegyzés) is kifejezetten élveztem a tésztagyúrását. Főleg, hogy másodszorra sikerült nem túlsütnöm. Aztán Hanna szülinapjára, amikor tényleg volt, sütöttem dagasztós tésztából fokhagymás kenyérlángost. Nagy sikere volt, és én itt is annyira élveztem, hogy az ujjaimmal érzem, mikor elég jó a tészta, mikor érem el azt az állagot és textúrát, amit a receptben is említettek és mivel nem voltam házi tészta készítéséhez szokva, ezért annyira büszke voltam magamra, hogy szerintem ez még inkább megerősítette az örömömet. 
A fokhagymás kenyérlángos ilyen lett, mikor a sütőbe került:


Aztán jött a szakácskönyvünkben a szintén kenyértésztából készült Tarte Flambée. Mit ne mondjak, előre örültem, mikor elolvastam, hogy kenyértésztából készül. A szokásos hátul lévő  alaprecept leírása szerint készítettem, és nekem ez sokkal jobban ízlett, mint a babaszakácskönyves. Talán nem véletlenül került mindegyik a megfelelő könyvbe! ;)
Aztán, ami még nagyon tetszett az a fehérhagyma. Máskor is használtam már, de mióta "laikus gasztróbolondként" jobban figyelek ezekre az apróságokra , azóta még inkább szemet szúr, hogy ebbe a receptbe nem véletlenül nem való a hagyományos vöröshagyma, hiszen ennek a fajtának sokkal finomabb, lágyabb íze van.  

Ezt szépen megpároljuk, lepirítani nem szabad! Ha elkészült, összekeverjük a krémsajtot vagy túrót (nálam túró volt) a fromage frais-val. Nekem nem volt itthon, Auchan-ban régen jártunk, így maradt a szokásos főzőtejszín egy kis tejföllel krémesítve. Tudoooom  Zsu, a kettő nem ugyanaz, de jelen esetben a szükség törvényt bontott. (Vili szerint van ilyen szólás. Én sajnos nem vagyok benne biztos. :)) Ebbe  keverjük bele a párolt hagymát majd a a szalonnát is.  
Ezt a keveréket tesszük a négyszögletűre nyújtott tésztára, aminek a szélén egy kis peremet alakítunk ki. 10-15 perc sütés után a sütőben egy ropogósra sült kenyértészta figyel majd a tetején egy kis ropogós hagymás finomsággal. 
Nekem nagyon ízlett, a vendégeknek és a férjnek is. Utóbbinak a vásárokon kapható kenyérlángos ugrott be erről, de én ezt cáfolom, mert az enyém sokkal finomabb és jobb a tésztája! :D


"Borjúmáj" hirtelen sütve

Csaltam. Most szólok. Nekem nem sikerült ugyanis beszereznem a hőn áhított borjúmájat. Mivel szűkös határidővel dolgoztam - értsd: fél 10kor még a csarnokban rohangáltam, mikor Anyáék  délre jöttek... És igen, ez a kaja is a vendéglátós hétvégén készült, de ezzel a végére is értem a listának! :) 
Szóval nekem a hentes a hiánycikk borjúmáj helyett báránymájat javasolt, mert elvileg az íze ugyanaz, és nagyságra is hasonlóak. Őszintén: engem könnyű átverni, mert én is csak a szokásosnak mondható csirke-kacsa-liba-sertés variációkkal találkoztam, de nem zárkózunk el az újításoktól! ;)
Szóval nagy szerencsém volt nekem is, a kedves hentes bácsi nekem is kiszedte az ereket és kérésre fel is vagdosta hasonló méretű szeletekre. 
Én a steaket sem szeretem, épp azért, mert valahogy ódzkodom a nem teljesen átsült húsoktól, így a máj nálam is többet sült az előírtnál. Kicsit ambivalens érzések keverednek bennem, mert múltkor pedig épp a recepthűség mellett kampányoltam...Ennyire vagyok következetes. Remélem Hanna nem viseli magán ennek a hiányát a nevelésében! No de tématerelés helyett inkább folytatom. 
Ez szerintem az egyik legegyszerűbb recept, ami csak létezik. Fogunk annyi szelet szalonnát, ahány főre főzünk, és kisütjük őket. Majd ugyanebben a serpenyőben kisütjük az előzőleg borssal és sóval fűszerezett lisztbe forgatott májszeleteket is. Ha kisült (a recept szerint 1,5 perc), krumplipürével tálaljuk. Nálam ebbe került egy kis snidling is. 
Az eredmény nagyon finom lett, de mivel mi a családban inkább csirke- és kacsamájhoz szoktunk, így én úgy éreztem, hogy most letudtam kb. az egész éves májadagom. :D És bár az ízéhez kellett, én a tányéromról kihagytam volna a szalonnaszeletet. 


Borjú-, illetve báránymájjal főzni határozottan jó ötlet, mivel szerintem kevesen kérnek ilyet a hentesnél és így elég olcsón beszerezhető.

A hirtelensült borjúmáj, vagyis máj-steak :)

A hétvégén piacoztunk, és gondoltam a vasárnapi ebédhez beszerzem a borjúmájat. A Nagycsarnokban 5 hentes röhögött ki du. 1-kor, hogy "borjúmáj? ilyenkor?". A harmadiknál már megkérdeztem, hogy reggel megrohamozzák a piacot és viszik a borjúmájat, vagy mi? Azt mondja a hentes: "Ahogy mondja, asszonyom." (Látszik, hogy asszony vagyok??? - na mindegy). Szóval a piacról borjúmáj nélkül jöttünk el. Majd kimentünk az Auchanba, és a húspultban ott figyelt a frissen csomagolt szép kis borjúmáj. Nem is volt drága (pedig a borjúhús nem olcsó...) és tényleg szép volt.
A recept alapvetően pofon egyszerű. Én egyetlen apró részlettől féltem előre: a "távolítsuk el a májról a hártyákat és ereket". Na az még egy kicsi csirkemáj esetén sem mindig egyszerű. A legnagyobb meglepetésemre, az Auchanos borjúmáj olyan gyönyörűen tisztított volt, hogy amikor szeleteltem, az erek helyén apró kis lyukak voltak (mint egy ementáli sajt), vagyis még az ereket is kihúzták belőle. Na, ennek nagyon megörültem. Innentől kezdve már csak fel kellett szeletelni: sóval, borssal ízesített lisztbe forgatni, és forró vajon kisütni, abban a serpenyőben amiben előtte a szalonnacsíkokat megpirítottuk. 
Én a steaket sem szeretem véresen, így a receptben írt oldalankénti 1,5 percnél egy egészen picit tovább sütöttem, de mivel nem lett minden szelet ugyanolyan vastag, így a vékonyabbak jobban átsültek, a vastagabbak meg igazi "medium" állagúak lettek: kívül szép "kérges", belül rózsaszín, ahogy kell.


Gondolkoztunk a férjemmel, hogy mi ettünk-e korábban borjúmájat. Csirke-, kacsa- és libamájat igen, a menzán anno a rántott máj nyilván sertésből volt, de a borjúmáj asszem kimaradt eddig...

Pedig nagyon finom! Nincs az a kesernyés utóíze, ami miatt sokan nem szeretik a májat, és a közepe (főleg ami tényleg rózsaszín maradt belül) egészen lágy volt, mint a libamáj. 
Sült szalonnacsíkokkal és krumplipürével ettük, ahogy a recept ajánlotta. Azt hiszem nem most volt utoljára borjúmáj a tányérunkon :)

2011. március 20., vasárnap

A franciák "egyszerűen bonyolult" melegszendvicse: a Croque Monsieur

Meryl Streep, Steve Martin, Alec Baldwin... Egyszerűen Bonyolult: elég jó kis film! 

És Meryl Streep Croque Monsieur-t készített az udvarlójának, Steve Martinnak, majd megjelent az exférj: Alec Baldwin, aki nosztalgikusan felfalta a maradékot :)

Na már csak ezért is érdemes volt kipróbálni :) Na meg az ízéért. A franciák amúgy bármilyen szendvicsből előszeretettel csinálnak melegszendvicset, ami általában nem is tesz rosszat nekik :)

A hétvégi Auchanos bevásárlásunk alkalmával szereztem Gruyere sajtot, úgyhogy ma reggelire össze is dobtam ezt a finomságot. 

Szóval a híres Croque Monsieur lényege: sonka, sajt (tényleg megérte a gruyere) és dijoni mustárral ízesített besamel mártás. 

Az elkészítés tényleg nem bonyolult: csinálunk egy sima besamelmártást, só, bors, szerecsendió (amit én frissen szeretek belereszelni, mert nagyon jó érzés :)) és egy kis dijoni mustár, meg egy tojás sárgája - na a mustár olyan ízt adott az egésznek, hogy nem lett az a lisztes/vajas geil érzése az embernek, mint ami a besamellel elárasztott kaják esetén előfordul. 

Összeállítjuk a szendvicseket: kenyérszelet + sonka + besamel + reszelt sajt + kenyérszelet. Én azért beletoltam két szelet sonkát (meg kétszer kentem a besamelből is, de nem túl vastagon, ne tocsogjon, csak hogy szépen összeragadjon a két kenyérszelet. 

Ezt a szendvicset TILOS szendvicssütőben sütni, csakis serpenyőben, olvasztott vajon. A szendvicssütő kétségkívül megszentségtelenítése lenne a Croque Monsieur-nek. 

Az eredmény: kívül ropogós (ahogy a neve is mondja: croque), belül a sonkára olvad az ízes sajt, és a finom mártás... hmmmm  :P

A gruyere sajt, meg akármilyen drága is volt, egyszerűen KELLETT ehhez a szendvicshez, nem az az íztelen trappista, nem túl sós, vagy markáns ízű, egyszerűen FINOM, ízes és nagyon nagyon kellemes állagú, amikor olvad. 


Burgonyasaláta franciául

Izgatottan vártam, hogy milyen lehet a franciák szerint a burgonyasaláta, mert én a magyar verzióval eléggé meg vagyok elégedve! A hozzávalók között szerepelt zellerszár is, ami nekem csak egy új ismerős. Életem első 22 évében teljesen elzárkóztam tőle ugyanis. Sőt! Mivel otthon nálunk nem nagyon volt használatos a majonéz, így még házilag készítettet sem ettem még sosem. Itt arra is szükség volt. Tény, hogy elég babrálós, szöszmötölős, de engem a büszkeség, amit az elkészültekor éreztem, bőven kárpótolt! ;) Ízvilágban pedig a boltinak és ennek semmi közük egymáshoz. De ez gondolom, csak nekem volt meglepetés. 

Mivel én ezt a nagycsaládnak főztem így egyszerűen csak 3-mal szoroztam a hozzávalókat, de egy pici hibája így lett, túl citromos lett az öntet. Ezen mondjuk nem hiszem, hogy a szorzás rontott. Mindenesetre én nem a magyarosított változatra törekedtem, így ragaszkodtam a recepthez. (Azt hiszem "a köti az ebet a karóhoz"- dolog eléggé jellemző rám amúgy.)Nálam csak főtt krumpli, kaliforniai paprika és felaprított petrezselyem került a zellerdarabok mellé. A végeredmény egy eléggé pikáns ízvilág az én szám ízének, és bár finom volt, mindenki dicsérte, azért nekem a krumplisaláta csak a lilahagymás, "magyaros" változat marad. 


A képen a sali mellett Jamie Oliver narancsos sült sertéscombja látható. Egyszerű, de nagyon finom kaja! Igaz, kifejezetten nagy vendégsereg esetén javallott, tekintve, hogy tetemes mennyiségű husi kell hozzá. Mondjuk biztos csökkentett mennyiségben is elkészíthető, csak itt osztani kell! :P
Mellesleg nagyon jó, mert ha ebédre ez volt, akkor a maradék húsból jó erős mustárral (a könyv szerint angol, de nekem a francia  volt  itthon), salátával és fehér kenyérrel  nagyon guszta és legalább olyan ízletes szendvicset lehet készíteni. Ez mondjuk piknikezés alkalmával sem rossz ötlet szerintem. 
Ezen a képen jobban látszik a husi:


2011. március 18., péntek

Krumpli-, na jó burgonyasaláta

Majonézes krumplisaláta: nem egy hihetetlen gasztronómiai különlegesség, de azért van benne egy kis "fun". A krumplin kívül zellerszár és apróra vágott piros kaliforniai paprika került bele. A zeller ad neki egy kis pikantériát, a paprika egy kis édességet, úgyhogy nem rossz párosítás.

Na, de kezdjük az elején: majonézkészítés. Majonézt keverni nem nehéz, csak türelemjáték... a tojássárgához szép lassan, fokozatosan (eleinte cseppenként) adagoljuk az olajat, míg sűrű, fényes, kemény trutyi nem lesz belőle. Utána ízlés szerint (sok-sok kóstolgatással) ízesítjük: pici citromlé, fehérborecet, cukor, mustár, frissen őrölt bors (én tarkát használtam), majd én tejföllel lazítottam rajta. Natúr joghurttal is lehetett volna, de most az nem volt itthon. Meg a krumplisalátához a tejfölös verzió talán jobban is passzol.
Ha a megfőtt krumpli kihűlt, összeállítjuk a salátát: a zellerszár és a paprika mellett, friss petrezselyem, só, bors, pici citromlé és pár szál újhagyma került bele ízesítés gyanánt. Az én ízlésemnek a krumplisalátából kihagyhatatlan összetevő valamilyen hagyma. 


Ja! A szakácskönyv receptje mogyoróolajjal készíti a majonézt, de ehhez nyilván bármilyen olaj jó, így én olívából készítettem. De azért ennek volt egy kis előzménye: először gondoltam megcsinálom fele-fele arányban olíva- és szezámolajjal. Szeretem a szezámolaj aromáját. De rossz ötlet volt, mert arra nem számítottam, hogy a szezámolaj ilyen nagy mennyiségben (60 ml) egészen kesernyés lesz. Nem akartam elrontani a sali ízét, így kezdtem elölről: napraforgóolajjal. Na, szeretném tudni miből van az az olaj, amit sikerült vennünk  (nem valami nagyon márkás cucc, az igaz... "Familia"), mert konkrétan a tojássárgájával "nem lépett reakcióba", és esze ágában sem volt besűrűsödni. (Bezzeg a kiváló minőségű szezámolajtól olyan gyönyörű kemény lett...na de annak meg az íze...). Ezek után maradt a jól bevált olívaolaj: tökéletes állag, finom íz. :)

Tipp: Anyukám mindig egy leszuperált cumiüvegből adagolta az olajat a majonézhez (tőle tanultam eleve a megfelelő praktikát), ami szuper megoldás: mert bármilyen pohárból, kis kancsóból próbáljuk lassan önteni az olajat, az tuti, hogy minden tiszta olajos lesz... Na, de ha az ember lányának van egy gyereke, akkor akad pár nem használatos cumisüveg is... és akkor folyás-mentesen lehet csöpögtetni az olajat a "majommézhez" :)

2011. március 17., csütörtök

Son-Go (a Ku lemaradt) palacsinta :)

A férjem nagy palacsinta imádó, de ebben elég konzervatív az ízlése: kakaós palacsinta, kakaós palacsintával, kb. ennyi :) Na jó, azért Gundel palacsintát is bármikor csinálhatok neki :) és a túrós-őszibarackosat is megeszi, ha van hozzá csokiöntet, de legalább vaníliasodó :)
Ebből kifolyólag sós palacsintát nem igen eszünk itthon, mondjuk én a Nagyi Palacsintázójában gyakran eszem sonkás-gombás palit. 

A könyv végén van egy csomó alaprecept, főleg a különböző tésztákhoz, így a palacsintát most eszerint készítettem el. A hagyományos palacsintához képest egy apró különbség volt: volt benne egy ek. olvasztott vaj. Ez adott egy kis teltséget a tésztának (mint ahogy a ducibb amerikai palacsinta is vajas; nos ebben annyi nem volt, de azért egy picit testesebbek lettek a palacsinták).

A töltelékhez elméletileg gruyere sajtot kellett volna használni, ami itthon csillagászati áron (kb. 6000 Ft/kg) kapható. De ezt még le tudtam volna nyelni, mert tényleg különleges íze van, és nem kell olyan sok belőle, az Auchanban (lévén egy francia hipermarket) kapható is, szoktam látni, de ma annyira szakadt az eső, hogy egyszerűen nem volt kedvem egy 9,5 hónapossal gyerkőccel elmenni vásárolni. Így gyarló módon maradt az itthoni eidami sajt, ami persze nem rossz, de koránt sem olyan intenzív ízű, mint a gruyere, ami szerintem elkelt volna bele. Na, de így is elfogyott :)

A gombát picit meg kellett párolni, én a provence-i fűszerkeverékemmel fűszereztem és még plusz friss kakukkfűvel (ami szerintem elengedhetetlen barátja a gombának), majd jöhet bele a sonka és a sajt. Mivel a gruyere sajt jóval keményebb és tömörebb, így térfogatilag abból jóval kevesebb lett volna az ugyan ekkora tömegű adag,  ezért miután lereszeltem az egész adag eidamit, egy picit félrehagytam a tetejére: szeretem, ahogy a sajt ráolvad az 'akármi' (így akár a palacsinta) külsejére :)


A töltelék receptben írt adagja 6 palacsintára való, de mi inkább 4 ducibb palit csináltunk belőle, a maradékot meg majd megesszük édesen :)


Gombás sonkás sajtos palacsinta

A szombati szülinapi ebéden ez az étel került az asztalra, mint főfogás. Tudom, hogy előétel alapvetően, de 1. a bisztró fejeztben vagyunk, így nem nagyon válogathattam, hiszen ebből a könyvből szerettem volna főzni; 2. nálunk a családban a palacsinta bőven funkcionál főételként is, főleg ha nem édes! 

Szóval a palacsinta. Maga a tészta a könyvben hátul alapreceptként feltüntetett receptből készült. Meg kell, hogy mondjam, én ilyen finom tésztát még nem ettem! Nagyon jó, könnyen elkészíthető és még a kritikus apukám szerint is a legjobb palacsinta amit csak evett életében. (52 életévről beszélünk) Hozzáteszem, elég vastag a tésztája, tehát oda kell figyelni, hogyha a hagyományosnak mondott magyar desszertet szeretnék elkészíteni belőle! 

Ha ezekkel megvagyunk, akkor következik a töltelék elkészítése. Ehhez a recept 150 g gombát ír, 2 ek tejszínt, 165 g gruyére sajtot és 100 g sonkát. Utóbbiból sikerült nagyon finomat beszereznem a nagycsarnokban! :) Nekem 250 g gombám volt itthon. Azt gondoltam egybe megpárolom, aztán majd a felesleget kiveszem, de időközben ez a csekélység kiment a fejemből. Ennek ellenére egyáltalán nem lett túl gombás a szósz! Mivel nem találtam sehol sem ilyen sajtot, maradtam a jól megszokott trappistánál. Feltételezem az íze teljesen más, de ez így is nagyon finom lett! A fűszerezésnél nálam került bele egy kis friss felaprított petrezselyem is. Ez nem rontott rajta egyáltalán, sőt! ;) Tehát a felszeletelt gombát 5 perc alatt megpároljuk a felforrósított vajon, aztán amikor a nedvessége elpárolgott, akkor hozzákeverjük a tejszínt, a sajtot és az apróra vágott sonkát. Ebből kb az egyhatodát rátesszük az egyik palacsinta negyedére, négyrét hajtjuk és mehet a tepsibe. Ugyanezt megcsináljuk a többi pallerrel* is. Ha mindegyik kis csomag a tepsin csücsül, akkor irány vele a sütő és 5 perc sütés után frissiben tálaljuk. A családomnak egyetlen baja volt vele: túl kevés volt! :D 
Ezen kívül szintén szombaton készítettem újra a híres fokhagymalevest. Örömmel újságolom mindenkinek, hogy a tekintetes sómennyiség most kimaradt és így módunkban állt élvezni a fokhagyma ízét! :)) Nagyon jól sikerült, tényleg érdemes volt megpróbálni mégegyszer. 
Szombaton ünnepeltük ugye a szülinapot, de Hanna első születésnapján igyekeztem olyat sütni, amiből Ő is ehet. Így lett szülinapi gyümölcstorta házi túrókrémmel, meggyel, barackkal a tetején. A sikert persze az Apa által vásárolt kutyamarcipán aratta... No komment! :)

*: paller=palacsinta

Lyoni saláta nagykovácsi módra

A franciák salátáti olyan egyszerűen nagyszerűek: nincsenek túlturbózva, mégis olyan ízorgia, hogy egy könnyű vacsorának tökéletesen megteszi bármikor. Egy pohár hideg rosé vagy fehérbor és minden igény kielégítve (kár, hogy még szoptatok :)).
A titok általában az öntet: na ezen a salin vörösborecetes, dijoni mustáros olívaolajos öntet van. Az ecet szúrósságát el kell forralni, így megmarad az a bársonyos aromája. Tudom, ez olyan stáljuditosan hangzik :) de tényleg van benne valami egészen különleges, ami miatt imádom a boreceteket. 


Az alapja endívia, galambbegysaláta és pitypanglevél (ami az én esetemben ruccola volt - ami nem egy az egyben ugyanaz, de nagyon rokonok, és az íze szerintem kihagyhatatlan, mert nagyon meghatározó!).
A friss salátalevelekre az összepárolt újhagymás-szalonnás-öntetet forrón kell ráönteni, ettől egy picit összeesnek a levelek, de éppen csak annyira, hogy nem nagyon roppanósak, hanem csak olyan kellemesen frissek. 

Fokhagymás olajon aranybarnára pirított kenyérkockákkal és posírozott tojással kell tálalni. A textúrák találkozása is tökéletes: a lágy posírozott tojás, a roppanós kenyérkocka, a megpirult szalonnacsíkok a frissen nyakon öntött salátalevelekkel. Hmmm :)


Ja, egy javaslat: jó kis húsos szalonnát (főttet és nem nyerset, szerintem) érdemes ehhez venni, ami szerintem nem feltétlenül bacon, az sokszor túl sós, főleg ha a zsírja kisül belőle, és akkor  túlságosan dominálna a salin. 

A posírozott tojást imádom: de én magam még sosem csináltam (nem egy nagy "was ist das", csak nem volt rá apropóm!). A tojást alapvetően bármilyen formában szeretem, főleg akkor, amikor a sárgája olyan gusztán lágy, mint a lágytojásnál, meg a tükörtojásnál. Na, a posírozott (forró vízbe csúsztatva,  hirtelen megdermedt) tojás is ilyen. A fehérje remegős kis burkot képez a sárgája körül, amibe ha belevágunk, akkor kicsordul a (jó esetben) aranysárga belső... hmmm :) szépen ráfolyva a salira!

2011. március 16., szerda

Az eddigi legfinomabb saláta, amit életemben ettem - Lyoni saláta

Ez a saláta valami isteni volt! Mindenki repetázott belőle! A legfinomabb az öntete volt, na de haladjunk szépen sorjában.

Vegyünk 4 szelet fehér kenyeret, vágjuk le a héját és egy félbevágott gerezd fokhagymával kikent serpenyőben süssük ki bőséges olívaolajon. Természetesen csak, miután felkockáztuk. Ezután elvileg ki kellene törölni a serpenyőt, de én úgy voltam vele, hogy egy kis fokhagymás íz semminek sem árthat, ami nem édesség, így ebbe a serpenyőbe közvetlenül egy kis olajutánpótlás után beletehetjük a felszeletelt újhagymát, és a csíkokra vágott szalonnát. Pár perc párolás után hozzáadjuk a vörösbor ecetet, a szemes mustárt, majd további pár percig forraljuk, míg 2/3-ára össze nem  megy. Ekkor még melegen rálocsoljuk a salátalevelekre, amik ettől szépen finoman kicsit megfonnyadnak. A recept endíviát, pitypang levelet (gondolom ez a ruccola o_O ) és galambbegysalátát írt, de én lusta voltam utánajárni, így maradtam a sima jégsalinál. Követ nekem! :P
Ezután jön az, amitől az ember lánya/fia profibbnak érzi magát a konyhában. A tojás posírozása! Szörnyen fontosnak hangzik, fontos is, de nem akkora ördöngősség. Szó szerint idemásolom a könyvből, mert szerintem remekül le van írva, és így biztos a siker! Tehát: " Vizet forralunk egy lábosban a tojás posírozásához. A tojásokat egy kis tálkába öntjük (szerintem egyenként), a lángot lejjebb vesszük, és a tojásokat a gyöngyöző vízbe csúsztatjuk. Három percig posírozzuk, szűrőkanállal kiszedjük, és papírtörlőn megszárítjuk." 
Nálam ez így nézett ki:
Majd tálalunk. A salátaleveleket elosztjuk a tányérokon, rátesszük a tojcit, és megszórjuk a kenyérkockákkal. Próbálja ki mindenki! Igazán finom csemege!!! 


Kéksajtos pite, mert a quiche kiejtésére még nem sikerült rájönni

Ez az a recept, amivel várnom kellett kicsit, mert férjúr nincs igazán oda a márványsajtért, egyedül meg nem eszek meg ekkora adagot, így szintén jól jött a vendégség. Mondjuk szerintem annyira nem érezni ki belőle a sajt ízét, de ez lehet, hogy azért van, mert Zsu bejegyzésén fellelkesedve rögtön salátát is készítettem hozzá, de erről majd egy másik bejegyzésben mesélek. 

Szóval először gyúrtam egy adag lepénytésztát a könyv hátuljában megadott alaprecept szerint. Meg is örökítette Vili az utókornak, mert próbálgatta a fényképezőgépet éppen. 
Ezt egy ideig pihentetni kell, (minimum 30 percet) így addig előkészítettem a töltelékhez a hozzávalókat. Én nem szeretem a diót, így örültem Zsu megjegyzésének, miszerint 5 dkg is bőven elég, és nagy darabos formában még kevésbé fogyasztom, így a csarnokban darálva vettem. Ahogy azt majd láthatjátok nagy hiba volt, mert nem lett túl szép így a teteje a quichének.  
Szóval a töltelékhez összekeverem az összetört sajtot, a tejet, a tojásokat, a tojássárgáját és a főzőtejszínt. Ha kicsit elősütöttük a tésztát, akkor kivesszük, ráöntjük a tölteléket, rászórjuk a diót (ami normális esetben pirított és darabos) majd vissza a sütőbe és így sütjük kb fél óráig. 
Mint utóbb kiderült, nekem a sütőbe beépített óra nem jelez minden esetben, így sikerült enyhén túl sütnöm a tésztát, majd arra is rájöttem, hogy az én piteformám ugyan nem kapcsos, de nem is karcolódik, cserébe viszont túl nagy a széle, de mindezeken felülemelkedve elkészült a hőn áhított vacsora. 
Így nézett ki. A háttérben láthatjátok a szakácskönyv képét. Nem kicsi a különbség. :/
És persze egy szeletet is lefotóztam. Mellette a következő bejegyzés tárgya! ;)


A desszert, aminek sosem tudom leírni rendesen a nevét (ez is egy javított cím :D )

Már régóta terveztem, hogy elkészítem a Créme bRulée-t, de valami mindig megakadályozott benne. Leginkább nem volt "krémbRülésítőm", aka karamellizáló pisztolyom, de hála egy közvetett ismerősnek, egy kölcsönpisztollyal elhárult ez a probléma is, így muszáj volt megcsinálni! :)

Nem túl bonyolult a recept szerintem, csak sok-sok tojássárgája kell hozzá, de egy régebbi bejegyzéssel már a fehérjék problémája is megoldódik, így nyugodt szívvel vágtam bele. 

A tejszínt, tejet, fél adag cukrot és a vanília rudat egy tálba tesszük és épp hogy felforraljuk. A cukor másik felét a sárgájákkal és a fehérjével összekeverjük, erre ráöntjük az idő közben felforrósított tejes cuccot, de szigorúan óvatosan, szűrve, nehogy összekapja a sárgáját, majd belekeverünk egy kis narancsvirágvizet. (Szintén köszi Ázsia Bt. ;) ) A narancsvirágvíznek amúgy szerintem magában nincs túl jó illata, túl tömény, de Zsu szerint elhagyható, és a krém ízén csak nagyon kicsit érezni, szóval nem kell kétségbe esni! 
Ha mindezzel megvagyunk, akkor a krémet kis tálkákba kanalazzuk, amiket egy tepsibe állítunk, és a tepsibe vizet öntünk a tálkák feléig, majd így megy bele a sütőbe, amit 120 fokra előmelegítettünk. Na itt kezdődött az én aggodalmam. Én a vízforralóban előzetesen felmelegített vizet öntöttem mellé, de mivel a tálkáim felfele szélesednek, kicsit többet tettem bele. Hiába volt 120 fokos a sütőm, nem forrt a víz, és a sütőben nem is lett olyan kifejezetten krémes a kezdetben nagyon folyós keverék sem, így kezdtem kétségbe esni. Hozzá kell tennem, hogy ellenőriztem, a sütőm tényleg működött, mielőtt bárki technikai malőrt sejtene a háttérben. Mindegy, kivártam az előírt 90 percet, majd kivettem a tepsit, hagytam hűlni a cuccot és aztán betettem a hűtőbe is. Nem maradhatott túl sokáig, mert a vacsorát közben elfogyasztotta a család, így sort kellett keríteni a desszertre is, így kivettem, barna cukorral megszórtam, karamellizáltam a pisztollyal és tálaltam. Mindenki szerint nagyon finom lett, és szuperül sikerült, csak egy baj volt, hogy SENKI nem evett még közülünk ilyet ezelőtt sehol, így nem volt mihez hasonlítani. Az íze pedig tudtam, hogy nem lehet rossz, mert semmi nem volt benne, ami rontott volna bármit is. Ezek után Zsu-val tartottunk egy gyors online kupaktanácsot, és arra jutottunk, hogy ő HIDEG vizet tölt a tepsibe, ami neki ELFORR, és a tálkái is EGYENESFALÚAK... nem mondok semmit. Képzelhetitek, hogy így nem lehettem túl elégedett. Mint azt egy képen is szemlélette, a krém állaga sem lett eléggé pudingos nálam... Kicsit elkeseredtem. De aztán szerencsére még maradt pár adag a hűtőben, ami egy egész napot ott töltött, így eléggé megdermedt, és ezek már a karamellizálós folyamat után teljesen úgy néztek ki, mint az általam elképzeltek, szóval a titok nyitja a megfelelő ideig tartó HŰTŐben tárolás!!

Mindenesetre ez hétfőn készült, ma szerda van és egy darab sem maradt!! :) Így mégiscsak készül még Créme BRulée a konyhámban! ;)



Zöldfűszeres omlett Martináéknál

A hétvégén szülinapozni jöttek hozzánk a szüleim, de mivel elég messze laknak, így az egész hétvégét nálunk töltötték. Ennek eredményeként főztem jó sokat! :) Nagyon meglepődtek, mert otthon (még a gimiben) nem voltam az a konyhatündér típus, inkább csak a megélhetési konyhahasználó. Mindenesetre mindenki hízott egy kicsit ez idő alatt! :D 

Az első reggelinek a zöldfűszeres omlettet választottam. Nekem kisebb gondot jelentett a mogyoróhagyma beszerzése, mert az is a hozzávalók között szerepelt. Próbáltam a Nagycsarnok aljában található szuper gasztró boltban, az Ázsia Bt-ben, de ami ott volt, egy mini csomag, 250 g-os, az nagyon gyér volt, ráadásul a fele rohadt. Fent az egyik zöldséges segített, és így lecseréltem sonkahagymára. Még életemben nem ettem egyiket sem, de meg kell, hogy mondjam, hogy nagy különbséget nem éreztem. Ehhez mondjuk annak is köze lehet, hogy igazán pazar ízélmény volt a sok zöldfűszer, így nem éreztem ki semmit. 

Az egészhez tehát szükség van 2 fej mogyoróhagymára, 1 gerezd fokhagymára. Ezeket felaprítva, összenyomva vajon kis lángon puhára pároljuk. Beletesszük a felaprított petrezselymet, bazsalikomot, tárkonyt, majd átöntjük egy másik edénybe, ahol összekeverjük a tejszínnel és az enyhén felvert tojásokkal. Zsu-nak igaza van, a franciáknál nem a liszttől omlett az omlett. Ha mindezzel megvagyunk, akkor jöhet a serpenyő, benne a felforrósított olajat és egy adag keveréket kisütünk belőle. Nem kell megforgatni, elég ha csak az egyik fele sül meg. Ha ez megvan, háromrét hatjuk, és irány az ebédlő! Nálunk friss piros ropogós retek és paprika került mellé. Nagyon finom!! Pár perc alatt megvagyunk vele sütéssel együtt, és ettől tényleg jól indul a nap! 




2011. március 15., kedd

Gyors reggeli francia módra: zöldfűszeres omlett

Ez tényleg egy percek alatt elkészíthető villásreggeli. Van, aki az omlettbe tesz lisztet, na a franciák nem, és természetesen nem tej van benne, csakis tejszín (ezen mondjuk meg sem lepődünk, ha a francia konyháról van szó). Na, de a lényeg: a tetemes mennyiségű zöldfűszeres hagymás alap: petrezselyem, bazsalikom, tárkony. 


Túlsütni nem érdemes, a krémes lágysága (ami a tejszínnek köszönhető) akkor igazán élvezhető, ha az alja megszilárdul, és a teteje még lágy (ez a félbehajtás után a közepe, de látszik a képen).

Mi pirított toastkenyérrel és friss koktélparadicsommal ettük, de friss kenyeret is el tudok képzelni mellé. 

2011. március 8., kedd

BOLDOG NŐNAPOT!

Elvégre a főzőmamik határozottan nőnemű egyének! És hurrááááá jön a tavasz!!!



2011. március 7., hétfő

Egy falat francia csirke 40 gerezd fokhagymával

Hát igen, a francia alapvetően nem egy csirkezabáló nemzet, kivéve, ha 40 gerezd fokhagymával van megfejelve az a bizonyos pipi... úgy már egy francia is meg tudja enni. Ez a recept a Tanyasi fogadó fejezetben van, és annyira, de annyira finom, hogy tényleg egy vidéki kis faluban éreztem magam már az illatoktól is. 

40 duci gerezd fokhagyma, ami legnagyobb sajnálatomra kínai... olyan elkeserítő, hogy már a fokhagyma is "made in China". Mármint az az elkeserítő, hogy a kínai fokhagyma sokkal szebb, és olcsóbb, mint a hazai...


Az egész csirke hasürege tele friss fűszerekkel: zellerszár, petrezselyem, rozmaring, kakukkfű.


Sózva, borsozva, olajjal és provence-i főszerkeverékkel (amit mi hoztunk Provence-ból!) bedörzsölve, zöldségágyra fektetve: hagyma, zellerszár, sárgarépa, és a rengeteg fokhagyma héjastul.


1,5 óra sütés után: bár a recept szerint lefedve kell végig sütni, de mi az utolsó 10 percre levettük az alufóliát, mert azért mégiscsak nem árt, ha ropogós lesz a bőre.

És tálalva:


A recept friss bagettet ajánl hozzá, amit meg is fogadtunk, nem láttam értelmét köretet készíteni hozzá, ugyanis ahogy a vajpuhára sült fokhagymagerezdeket rákentük a bagett szeletekre, az valami felülmúlhatatlan köret volt az omlós, illatos nagyon ízes csirkének. Imádom a franciák ízlését! :)