Fokhagymás garnéla

Idén Spanyolországban nyaraltunk, a Costa del Sol-on nem lehet úgy eltölteni egy hetet, hogy ne egyen az ember halakat és tenger gyümölcseit, még a magamfajta nem túl nagy halimádóknak is ez ott a sorsa. Sőt, egyre inkább kezdem megkedvelni az efféle finomságokat. Még mindig alapfeltételem, hogy ne legyen halszaga, ne legyen szálkás se és halízre sincs nagy szükség :)

Nos, az alábbi recept minden igényemet kielégítette. Mióta hazajöttünk a fent említett spanyol nyaralásról szemeztem már ezzel a recepttel. szuper vendégváró előétel, bár friss salátával és bagettel egy könnyű vacsorának is megteszi. A METRO-ban meg szuper friss előfőzött garnélát lehet venni, és egyáltalán nem is drága (a Spanyolországban szerelmemmé vált kardhal azért a 7000 Ft-os kilónkénti árral még kicsit várat magára). 

Az elkészítés pofon egyszerű (tudom, hogy állandóan ezt írom, de tényleg tele van ez a szakácskönyv egyszerű receptekkel). 

A rákokat megpucoljuk, vagyis levágjuk a fejüket, amin a nagy fekete szemük éktelenkedik... azt mondjuk én nem sajnálom, hogy nem pislognak rám a tányérból..., majd megszabadítjuk a vékony kis páncéljuktól, de a farkukat rajta hagyjuk. előmelegítjük a sütőt, közben a kis cserépedényeket szétosztjuk a vajat, olívaolajat zúzott fokhagymát és apróra vágott kis piros chilipaprikát. Az edényeket a forró sütőbe tesszük pár percre míg összeolvad bennük a vaj és az olaj, majd beletesszük a garnélákat és 7 perc alatt rózsaszínre sütjük. Megszórjuk apróra vágott petrezselyemmel és azonnal tálaljuk, friss ropogós bagettel. Jajj de nagyon finom!!!! (Tunkolni kötelező!)

Mindenkinek ajánlom, aki nem nagy halféle-evő, annak is. Rá lehet szokni! Azt hiszem mi is megtömjük a mélyhűtőt garnélával... A D-vitamin és Omega-3 tartalmáról nem is beszélve. 

A nagy csokiszuflé-teszt

Mivel a palacsintaszufléból megmaradt fél adag creme patissiere-t fel kellett használjam valamihez, kipróbáltam a már régen tervezett csokoládéfelfújtat. Ez amolyan teszt lett volna, mert már sok féle csokiszuflé recepttel próbálkoztam az elmúlt években, és már ki is fejlesztettem a saját tökéletes receptemet, (Gordon Ramsay receptje alapján egyébként). 

Nekem ilyen az igazi... :)

Az igazi csokiszuflé (nekem legalábbis) arról ismerszik meg, hogy kívül szilárd, belül még folyós, és nem arról, hogy egy rahedli tojásfehérjétől óriásira nő sütés közben, majd  percek alatt összeesik (szilárd alkotórészek híján...). Pont amiatt, hogy forrón belül még folyós, Gordon Ramsay igazából csokifondantnak hívja ezt a finomságot (a fondant=töltött cukorkát jelent eredetileg), és sok étterem étlapján is találkoztam már szuflé és fondant elnevezésekkel is. Na de ez nem is olyan fontos. 

Szóval: mivel a tuti receptem már megvolt, nagy kíváncsisággal fordultam A könyvünk receptje felé, bár tartottam attól, hogy "azt" a minőséget nem fogja elérni (már a hozzávalókból is látszódik, hogy ez az a "felfújt" fajta lesz...). Ezzel nem akarom azt mondani, hogy nem finom, csak hát vannak szintek :)

Az elkészítése amúgy pofon egyszerű: az alapkrémet gőz fölött felmelegítjük, hozzákeverünk tetemes mennyiségű jó minőségű kakaóport és étcsokit, meg egy kis csokilikőrt. Majd a cukorral kemény habbá vert tojásfehérjét beleforgatjuk. A kivajazott és kicukrozott szuflétálkákba töltjük (ne felejtsük el az edények szélét belülről az ujjunk hegyével körbetörölni, hogy fel tudjanak emelkedni a szuflék), és negyed óra alatt készre sütjük. Porcukorral megszórva tálaljuk. 

Tapasztalatok, vélemények: az eredmény gyönyörű, de tényleg sok benne a levegő, így pár perc alatt összeesik, úgyhogy AZONNAL tálalni kell. Szerintem amúgy nem volt elég édes, sőt kifejezetten keserű lett a végeredmény, de ez persze ízlés kérdése. Egy kis édes tejszínhab, vagy vaníliafagyi viszont elengedhetetlen mellőle :) 

A lényeg: én azért maradok a már jól bevált, általam igazinak tartott receptúránál. 

Őszi desszert - Vörösborban buggyantott körte

A palacsintafelfújt nálam még várat magára (na nem kell aggódni, nem sokat, a tervek szerint), viszont a hétvégén elkészült a vörösborban buggyantott körte. Ezt én tipikusan őszi desszertként tartom számon, épp azokra a napokra való, amikor még lehet kapni a vénasszonyok nyarán beért gyümölcsökből, de esténként és árnyékban már nagyon jól esik a kabát és szívesen melegítjük magunkat egy kis forralt borral. Mert hiszen a meleget adó nedű itt is nagyon hasonlóan fűszereződik! 

Először ugye veszünk egy üveg vörösbort. Rögvest félre is teszünk belőle 2 evőkanálnyit, amit összekeverünk egy kis keményítővel. A többit beleöntjük az edénybe, megy mellé még cukor, szegfűszeg, narancs- és citromhéj, na és persze az elmaradhatatlan fahéjrúd. Kevergetve melegítjük, amíg a cukor fel nem olvad. 

Következő lépcsőfok, hogy fogunk 6 db szép, érett, de egyáltalán nem puha körtét. Nekem mázlim volt, mert a Corvinos CBA-ban pont ilyeneket árultak akciósan; mézédes volt és kőkemény. Nos, ezeket a szépségeket aztán meghámozzuk, de a szára feltétlenül maradjon a helyén!!! Érdemes a szára tövétől lefele kezdeni a hámozást.  

Aztán ezek a körték mennek bele a borba. Én most jöttem rá, hogy ezt az aprócska részletet félre olvastam a szakácskönyvben és egy lábos vízben főztem a körtéket. Szokás szerint elmartináztam... :( A dolog pikantériája, hogy a készítésekor ezen el is gondolkodtam, és elolvastam még egyszer a receptet (ezek szerint újra rosszul...) majd arra jutottam, hogy biztos  a végén kapják a vöröses színűket a körték. ... Ha odáig jutok a sztoriban, remélem elhiszitek nekem, hogy ez nem egy annyira ördögtől való ötlet volt! :( 

A nagy baki... :/

No, a siránkozást félre téve tehát lassú tűzön 25 percig "melegítjük" (tehát nem forrhat a bor) a gyümölcsöt, néha megforgatjuk, az idő letelte után pedig egy tálba szedjük. 

Az albínó, borban buggyantott körtéim

A bort leszűrjük, összekeverjük a keményítős trutyival és aztán mehet egy tiszta edénybe, hogy kicsit besűrűsödjön.  Ha ezt az állapotot elérte, mehet az egész a körtékre, amik így együtt hűlnek. 

Azért vmi színt mégis csak szereztek!

Nagyon jó ötlet a könyv szerzőjétől, hogy tejszínnel tálaljuk, finomított a bor erős ízén. Ja és egy jótanács, ne az ócska főzésnek való bort használjátok ehhez, mert nagyon érezni a bor aromáját, szerencsémre nekem is egy jobb féle került az asztalra! Lélekmelegítő desszertnek, ahogy már többször mondtam kiváló, de azért egy almatortával nem kel versenyre. 

Palacsintaszuflé

Na hát ez egy szuper dolog!!! Még szuflé forma sem kell hozzá! :)

A szuflékat amúgy is imádom, de ez az ötlet nagyon nagyon szuper! Tök egyszerű, mégis mutatós édességet lehet varázsolni pár perc alatt, mert két lépés megint csak előre elkészíthető. 

Sütni kell pár palacsintát (ezt is lehet akár előre, nem mintha nagyon sok időt venne igénybe), és kell csinálni egy adag creme patissiere-t, amiről már jó párszor írtunk, tudjátok az a finom vaníliás krém. 

A creme patissiere-t vízgőz felett felmelegítjük, majd ízesítjük egy kis reszelt narancshéjjal, narancslével meg  némi szesszel (a recept Grand Manier-t ír, de nekem most konyak volt itthon). Hát ez valami olyan illatot és aromát ad neki, hogy már itt tudtam, hogy ez szuper lesz!

A tojásfehérjét egy kis cukorral fényes kemény habbá verjük, majd óvatosan a vaníliás krémhez forgatjuk. A palacsintákat megtöltjük a krémmel és óvatosan félbe hajtjuk. A 200 fokra előmelegített sütőben 5 perc alatt megsütjük. Porcukorral meghintve tálaljuk.

A krém kicsit megszilárdul benne, a tészta kívülről enyhén ropogósra sül és az egész nagyon nagyon finom!!!! Nem szaporítom a szót, csak ajánlom, hogy ezt próbáljátok ki!!!


Ja még annyi, hogy legközelebb vagy kisebb palacsintákat fogok sütni (ahhoz mondjuk kéne egy kis palacsintasütő), vagy felezgetem őket, és akkor nem félkör, hanem háromszög alakú kis batyuk lesznek, mert akkor több ráfér a sütőlapra és egy vendégség alkalmával az praktikusabb is, meg könnyebben kezelhető is. 

Krumpli "franciásan"

Bár létezik ilyen köret, hogy "francia krumpli" (tejes, tejszínes, sajtos, fokhagymás tepsis krumpli), azért én nem egészen vagyok biztos benne, hogy ez egy nagy francia találmány, szerintem csak annyira frnacia, mint pl. a francia saláta :) de mindenképpen finom. Én gyakran csinálok ilyesmit, mert nem vagyok a szimpla "sült krumplis"típus. Meg ez is a könnyen előkészíthető kaják közé tartozik (csak összeállítjuk és frissen megsütjük).

A recept egyszerű: egy nagy lapos sütőtálba rétegezzük a vékonyra (!) szelt burgonyát, és rétegezzük kis reszelt sajttal, fokhagymával, fűszerekkel, majd nyakon öntjük a tej és tejszín keverékével. A tetejére is sajt kerül. Egy óra alatt, közepesen meleg sütőben (170 fok) ropogósra sütjük. Én az ilyesmit mindig úgy sütöm, hogy a sütési idő első felében alufóliával letakarom, hogy egyrészt hamarabb puhuljon, másrészt semmiképp ne égjen meg a végeredmény. 
Lehet egy gazdagabb köret, de egy egyszerű egytálételnek is megteszi, amikor épp semmi sincs otthon. 

Csőben sült burgonya

Sosem tudtam, mit is jelent az, hogy csőben sült, de most már azt hiszem 100%-osan biztos  vagyok abban, hogy egybesütött dolgokat nevezünk így. Igen, jár a vállveregetés a nagy eszemért! :P 

Pénteken épp a vacsorához készülődtem, és tudtam, hogy Hanna nagy kedvencét a halrudacskákat sütöm majd ki, de a köretben nem voltam  biztos. Untam, hogy folyton csak rizst eszünk, ha nem jut eszembe semmi. Mivel a halhoz, azt olvastam, hogy a krumpli jobban illik, gondoltam akkor valami készül majd a kamrának kikiáltott alsó polcon pihenő burgonyákból, de a lelkiismeretem feleszmélt, hogy nagyon lemaradtam itt a francia konyhaművészetben, ezért fel is csaptam a szakácskönyvet. Mázlimra találtam olyat, amihez minden volt itthon, így lett tehát nálunk a pénteki vacsora egyik fogása a csőben sült burgonya. 

Első lépésként előmelegítjük a sütőt, és a már megpucolt krumplit nagyon vékonyan felkarikázzuk. Nekem nem volt egy kiló krumpli rétegzéséhez megfelelő méretű négyszögletes tálam, így egy kerekebb edény nyert. Ezt kentem ki vajjal és béleltem ki a burgonyakarikákkal. A rétegek közé mehet mindig egy kis szerecsendió, sajt, fokhagyma, az egész elkészültekor pedig leöntjük a remekművet a tejszín és a tej keverékével, majd erre is kerül egy kis sajt. Én ezt elrontottam, de így csak annyiban volt gáz, hogy a fél sajt belefolyt a résekbe, mikor ráöntöttem a folyadékot és így nem tudott egy keményebb réteg képződni a tetején a sütéskor, ami kicsit visszatartotta volna a forró tej feltörekvéseit, de ezen kívül semmi bajt nem okoztam azt hiszem. 

Szokásomhoz híven most sem a híres gruyére sajtot használtam fel, amit a receptben szerepel, hanem azt, ami épp volt itthon. Így is nagyon finom lett, bár kétségkívül nem olyan különleges, mint ahogy azt a g. sajttal elképzelem. Mellesleg hol lehet ilyen sajtot beszerezni? Már néztem a Tescoban, az Auchanban, de sehol nem láttam. Most már csak azért is ki akarom próbálni!! 

Na de 50-60 perc sütés után kivesszük az edényt a sütőből és 10 percig kipihentetjük, hogy összeálljon. Anyukámnak különösen ízlett, azóta is emlegeti. Nekem is nagyon ízlett, mondjuk annyira nem tartom franciásnak. Gondolom nem árulok el nagy titkot, hogy ez nem igazán illik a szaftos húsokhoz, inkább csak sült vagy rántott dolgok mellé tudom elképzelni.

Mára ennyi telt tőlem. Jó éjt mindenkinek!

V, mint Vichy

"Az egészség fontos. Kezdje a ..." ... z egészséges táplálkozásnál. Akár ez is lehetne a szlogenje  a Vichy sárgarépának, ami egy nagyon finom és nem mellesleg igencsak egészséges köret (vegáknak talán főétel) szerintem. Nem kell hozzá más, csak só, cukor, víz, vaj, sárgarépa és egy konyha. Ahogy már írtam, nálunk cukkinis pulykafasírt mellé készült, és óriási sikert aratott. Nálam bónuszpontot kapott a hihetetlenül egyszerű elkészítése miatt. :)

 Jó vékonyra szeljük a répát, beledobjuk egy serpenyőbe, mehet rá a hideg víz, bele a cukor, só (előbbiből 1,5, utóbbiból 0,5  teáskanálnyi), na meg persze a vaj és addig pároljuk az egészet, amíg a víz el nem fő. 

Félig kész

Ha ez megtörtént, kicsit megrázzuk a serpenyőt -ettől mindegyik répa szép fényes lesz-,  megy bele egy kis felaprózott petrezselyem, aztán mehet is az asztalra. Én nem vagyok nagyon répapárti, de ez így nagyon finom!! Egyre kell vigyázni azoknak, akik ebben hasonlítanak hozzám, hogy tényleg nagyon vékonyra szeleteljük a zöldséget, mert a vastagabb szeleteknek erősen répaíze van... :P 

Tálalás előtt 10 mp-cel

Mellesleg engem sem hagyott nyugodni a Vichy része a névnek. Kicsit utána jártam: Franciaország közepén elhelyezkedő fürdővárosról van szó, ami a 2. világháború során lett igazán ismert az úgynevezett "Vichy-kormány" kapcsán. Közszolgálati műsorunkat látták, hallották. Köszönjük a figyelmet! ;)

Az úri sárgarépa

Amikor megláttam ennek a receptnek a címét: Vichy sárgarépa, akkor először valami narancssárga kozmetikum jutott eszembe, majd a nagymamám, akinek a lánykori neve Visi. 
Aztán elkezdtem a répára koncentrálni :)
Ezt az ételt (de nevezzük inkább köretnek) egy könnyed elegancia jellemzi, (mint általában a francia ételeket egyébként), és persze egy puccos név dukál hozzá (őszintén szólva fogalmam sincs mit takar a "Vichy" a nevében...). A lényeg, hogy az amúgy elég egyszerű sárgarépát fantasztikusan feldobja a "visizés" :)

Az előkészítés pár percet vesz igénybe: megpucoljuk és vékonyra szeleteljük a répát, egy serpenyőbe dobjuk, felöntjük vízzel, megszórjuk egy kis sóval és cukorral és rakunk bele egy kis vajat. Ennyi. Ezután addig pároljuk a vajas picit édes és sós vízben, míg a leve el nem fő (nekem kb. negyed óra volt). És a végeredmény, édes, ízes, fényes pont tökéletes "al dente" állagú répakarikák. A tálalás előtt friss petrezselyemmel jól megszórjuk. Mi éppen csirkecombot sütöttünk hozzá, de marhahúshoz is nagyon el tudom képzelni. Szuper egészséges és gyönyörűűűűű köret! Csak ajánlani tudom!

Kudarcba fulladt citromtorta... azaz torták, szám szerint 3

Az úúúgy volt, hogy én már az első nyári kánikula környékén nekiálltam a híres, hűvös, francia citromtortának. Csak az élet közbeszólt. Nem kicsit. Najó, annyira nem is nagyon. De közbeszólt. Elég egyértelműen. Első gondolataim között az volt, hogy én nem tudok ilyen omlós tésztát csinálni, ezért a biztonság kedvéért vettem egy előre elkészített tésztát is. Már akkor tudnom kellett volna, hogy nem volt megfelelő a csillagok állása a citromtortám megérkezéséhez. Ezt akkor  bár tudtam, de nem sejtettem, így minden félelmem ellenére nekiálltam a tésztának. Előtte pedig már elkészítettem a krémet is. Tudjátok, azt a gyorsat: tojás+ tojássárgája + cukor, aztán + tejszín +citromlé + citromhéj. Itt mondjuk leginkább az időhatározón van a hangsúly, tehát ELŐTTE elkészült a krém. A tésztám pedig sehogy sem akart jó lenni. Utólag persze nagyokosan, vagyis 'nagyügyesen', hiszen már tudjátok azóta milyen szuper tésztám lett!, azt mondom, túlparáztam. Mert az első pár percben mindig úgy néz ki, mintha nem akarna összeállni a tészta. De ha nem adod fel menni fog az. Kivéve ha az ember lánya megrögzötten akarja. Mert akkor annyira gyúrja és hogy túlgyúrja. Más magyarázatot nem találok rá ugyanis, hogy szó szerint nem jutottam előrébb a cafatoknál... Itt volt az első bukta, a tésztának nehezen csúfolható szörnyszülött ment a kukába. Gondoltam, milyen jó, hogy előrelátó voltam, nesze neked bolti tészta, nyertél! Hát nem nyert. A forma besegített neki. Meg a tapasztalatlanságom, mert az elősütésnél a kapcsos, jelen esetben alsó lap felnyomva kiemelhető tortaformámat csak úgy simán tettem be a sütőbe. (Zsu tanácsát, azaz a megoldást lásd az almatortás bejegyzésemben.) Amikor pedig az első percek letelte után kivettem a sütőből a formát, rosszul fogtam meg és az alsó lap a tenyeremen volt ugyan, viszont a FORRÓ(!) széle a formámnak szépen rásiklott a csuklómra. Mindenki fantáziájára bízom, hogy mennyire hangos sikítozások közepette és milyen gyorsan dobtam le az egészet úgy, ahogy van a padlóra... Pár szerencsésnek nem kell a fantáziájára támaszkodnia. Ezzel a lendülettel persze ment a krém is a kukába, mert őszintén szólva a tészta nélkül valahogy túl savanykás volt a finnyás égett csuklójú énemnek és különben is addigra a citromtorta mindegyik részét nagyon ellenszenvesen tudtam csak szemlélni. 1 szó, mint 100 nem lett citromtortám.

Aztán úgy alakult a helyzet, hogy pár napra elutaztunk a szüleimhez, és gondoltam hátha egy új helyszín majd kicsit túllendít a kezdeti nehézségeken. Valamennyire jól gondoltam. Türelmetlen típusként a tésztával nem próbálkoztam többet az almatortáig, tehát az a bolti volt, és a krém is ment másodszorra is. Az eredmény nem volt rossz, de határozottan állítom, hogy nekem nem lesz a kedvencem, egyszer megkóstoltam, ennyi volt köszönöm. Talán majd ha egyszer eljutok egy francia cukrászdába... És akkor jöjjön a harmadik kudarc: fotók készültek, de nem az én gépemmel, így még várok rájuk. Lassan egy hónapja. Ígérem ha egyszer megszerzem, felteszem rögtön ide. A bénázásomat legnagyobb örömömre nem sikerült megörökíteni. :) 

Itt van az ősz, itt van újra

Nálam az elmúlt hétvégén beütött az ősz. Meleg teát kérek reggelente, ha jobb az idő, bánom, hogy nem vehetem fel a kedvenc dzsekim és beszereztem egy őszi cipőt is. Mint az ősz szerves része, tombol az almaszezon is. Napi kettőt-hármat elrágcsálunk fejenként, így igazán nem volt semmi gond a felvetéssel, hogy akkor behoznám a lemaradásom és megsütöm az almatortát. Szerintem amúgy ez is olyan, mint a húsleves, nagyjából mindenki másképp csinálja. Legalábbis én eddig Apukám receptjét tartottam a No1. almatortának. Lehet, hogy megdőlt ez a tétel is. Na de mindent csak szép sorjában!  

Almatorta előkészületek

Férjúr a hétvégén is részt vett egy futóversenyen és gondoltam jól jön majd egy "nagyon ügyes voltál!" - desszert a vasárnapi ebéd részeként, viszont kissé megcsúsztam a teendőkkel és csak késő estére készült volna el a süti, mire egészségtudatos (= ilyen későn már nem eszem édességet, hiába is sütöd meg ma - no komment ) életem párja élt vétójogával és nem izzíthattam be a sütőt aznap. Így történhetett, hogy az édes omlóstészta a créme patissiérevel együtt majd egy egész napot pihent a hűtőben. A tésztának ez vmi wellness kúraszerűség lehetett, mert annyira szépen nyújtozott a sodrófa alatt, hogy vigyorogva vágtam méretre, és nagyon komolyan átsuhant a fejemben az ötlet, hogy pékséget/cukrászdát nyissak. Jóóóó, tudom, belelógott a kezem a bilibe, de akkor is elviselhetetlenül büszke voltam! Bónuszként a sütés is jól ment és tőlem szokatlanul nem sütöttem túl a tésztát, szép volt és finom. Nagyon hasznos volt Zsu tanácsa - majd a citromtortánál látjátok miért volt szükségem erre a módszerre- miszerint a szétnyílós tortaformát ajánlatos egy tepsilapra tenni, és úgy mozgatni sütőből ki-be, oda-vissza. 

Szóval a szokásos módon elkészítjük a tésztát, elősütjük, majd mehet bele a már ismert créme patissiére. Ennek a tetejére jön a felcikkelyezett alma, aztán az egész vissza a sütőbe. 

Egy röpke fél óra után kész is, megvárjuk míg eléggé kihűl, és egy kis vízzel együtt melegített barackdzsemmel bekenjük a színe kedvéért. Nem volt itthon dzsem, csak lekvár. Engem nem zavartak a rostdarabok, szerintem nem is nagyon látszott, így  nem foglalkoztam azzal, hogy a cukros cuccot átszűrve tehetjük csak a torta tetejére.

Before dzsem

After dzsem

 Az eredmény szerintem túlmutat "egyszerű, nagyszerű" kategórián, én szívesen enném ezt akár a karácsonyi vacsora ünnepi desszertjeként is, szerintem  mutatós, finom, és a házi omlós tészta meg a krém miatt kicsit fel is vághatunk vele konyhában teljesen járatlan vagy kevésbé jártas vendégeink előtt. Férjúr ennek elfogyasztása után azt mondta, ez volt A legjobb vacsi, amit kapott tőlem, mióta együtt vagyunk. (A vacsora további részei: Póréhagymás burgonyaleves, cukkinis pulykafasírozott és Vichy sárgarépa) Örülök a bóknak és szerintem is szuperül sikerült minden, de gyanítom csak nagyon éhes lehetett szegény, mire eljutottunk a vacsiig. :D