A klasszikus spárga

Mikor Erasmuson voltam Németországban, meglepődve figyeltem, hogy minden boltban színes feliratok hirdették tavasszal: "Es ist Spargelzeit!" (azaz spárgaidőszak van)... Én addig nem kóstoltam a spárgát, a családom nem főzött vele. Mivel azonban Férjúr épp akkor jött ki látogatóba, a romantikus éttermi vacsi alkalmából és spárgát rendeltem. Ízlett, bár már akkor tudtam, hogy azért a kardomba nem dőlök, hogy kimaradt az addigi életemből. Viszont mindez a tapasztalat csak a fehér spárgára volt érvényes, zöldet csak a könyv kapcsán készítettem és ettem először. Túl nagy különbséget nem érzek, ízre ugyanolyan, nemesebbé talán csak a vékonyabb szár és az ebből következő fásság-mentesség teszi, persze ez mindkét típusnál akkor igazán érezhető, ha friss példányokkal van dolgunk. 

A spárgát klasszikus esetben hollandi szósszal tálalják, ahogy azt egyszer Zsuval chatelés közben megbeszéltük,ez igazából egy vajmártás. Elkészítése nem olyan bonyolult, de könnyen elrontható, ahogy az nekem egyszer már sikerült is, szerencsére azt nem dokumentáltam! :) 

Először is a megtisztított spárgát sós vízben pár perc alatt puhára főzzük, majd hideg vízben leöblítve lehűtjük.

 A mártáshoz a tojássárgáját a citromlével együtt melegíteni kezdjük nagyon alacsony lángon, és ehhez adjuk egyenként a vajkockákat, természetesen FOLYAMATOS kevergetés mellett.  Ha kész, jöhet egy kis só, bors és már tálalhatjuk is.  A másik módszer a könyv szerint (na nekem ez nem jött össze), ha a tojássárgáját a sóval és a borssal együtt turmixba tesszük,összekeverjük  majd az előzetesen a citromlével együtt felforralt vajat hozzáöntjük és persze közben itt is folyamatosan keverjük. 

Tálaláskor pár szál sprágát teszünk a tányérra, erre öntjük a hollandi mártást. Németországban főtt krumplit is adtak hozzá, ez nálam is így volt.