A barátainkkal közös nyaralásra készültünk, mikor kiderült, hogy egyikőjük épp ott ünnepli majd a szülinapját velünk. Gondoltam, a jeles esemény nem maradhat torta nélkül, és mivel elsőként mindig a francia szakácskönyv kerül a kezembe, gyorsan le is csaptam erre a receptre. Szerintem ez tipikusan egy olyan étel, ami nem igényel nagy felszereltségű konyhát, sem túl nagy rákészülést, így könnyedén megoldottuk egy barátnőmmel közösen kicsit hamarabb felosonva a strandról "titokban", hogy az ünnepelt már csak a kész sütivel találkozzon! :)
Persze némi előkészületre szükség volt, kezdve azzal, hogy mikor elindultunk itthonról be kellett pakolnom (nagy duzzogva persze, képzelhetitek;)) a szakácskönyvet, az egyetlen fémnyelű serpenyőmet és kis cukrot kimérve, hogy emiatt ne kelljen a Balcsi partján az egész kilós kiszerelést megvenni.
Az almákat közös erővel megpucoltuk, a cukrot a vajjal összeolvasztattuk, aztán jött a nagyon étvágygerjesztő "almakaramellizálás". Felváltva végeztük eme becses feladatot, és bár lelkes segítőtársammal együtt nagy egyetértésben szépen alakzatot formáltunk a gerezdekből, a sütés során vhogy mindig úgy éreztem, "na ide épp befér még egy!" és így nem lett annyira szép a kiborítás után, de szerencsémre a sok éhes száj inkább ízlelni szerette volna és nem nézegetni, kis szeletekben pedig nagyon mutatós volt, így gond egy szál se! :D
Közben persze a karamell csodás illata megtöltötte az egész apartmant, ami csak azért volt jó, mert így a partról lassanként hazacsorgó lakótársak örömmel jegyezték meg, milyen jó illat van, a kedvencem: "ez olyan, mint egy pékség!"
Én előre elkészített tésztát használtam fel, a lepénytészta úgyis szerepelt már a repertoárban, azt vissza lehet keresni. Így amikor elkészült az alma, kellően puha lett (ezt szerencsémre segítőm készséggel ellenőrizte! :P) akkor már csak rá kellett teríteni a hűtőből elővett tésztát, mindenféle nyújtogatás és lisztezés nélkül. Mehetett is be a sütőbe.
Mikor elkészült, egy kis pihentetés céljából kivettük a sütőből, addig el is készült mellé a créme chantilly. Ez sem nagy ördöngősség, simán belefért az apartmani konyhatündérkedésbe. Tehát fogjuk a tejszínt, beleöntjük egy tálba, mellé megy a porcukor és a vaníliakivonat aztán adunk nekik a habverővel. Nagyot dob a tortán! Igaz, vaníliafagyival nem próbáltam, de gondoltam elsőre maradok a könyv variációjánál, aztán majd legközelebb újítok.
Az ünnepelt nagyon örült, a szeletek hamar elfogytak. A társaság értékelése 9,5, amiben erősen benne van Férjúr lehúzása, mert hogy "tizest nem adunk soha!" grr... De! Mindenesetre ez nekem sem volt tízes, kicsit túl édes volt az én szám ízének, igaz ebből a tortából nem is kell óriás szeleteket enni! :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése