Ez az a recept, amivel várnom kellett kicsit, mert férjúr nincs igazán oda a márványsajtért, egyedül meg nem eszek meg ekkora adagot, így szintén jól jött a vendégség. Mondjuk szerintem annyira nem érezni ki belőle a sajt ízét, de ez lehet, hogy azért van, mert Zsu bejegyzésén fellelkesedve rögtön salátát is készítettem hozzá, de erről majd egy másik bejegyzésben mesélek.
Szóval először gyúrtam egy adag lepénytésztát a könyv hátuljában megadott alaprecept szerint. Meg is örökítette Vili az utókornak, mert próbálgatta a fényképezőgépet éppen.
Ezt egy ideig pihentetni kell, (minimum 30 percet) így addig előkészítettem a töltelékhez a hozzávalókat. Én nem szeretem a diót, így örültem Zsu megjegyzésének, miszerint 5 dkg is bőven elég, és nagy darabos formában még kevésbé fogyasztom, így a csarnokban darálva vettem. Ahogy azt majd láthatjátok nagy hiba volt, mert nem lett túl szép így a teteje a quichének.
Szóval a töltelékhez összekeverem az összetört sajtot, a tejet, a tojásokat, a tojássárgáját és a főzőtejszínt. Ha kicsit elősütöttük a tésztát, akkor kivesszük, ráöntjük a tölteléket, rászórjuk a diót (ami normális esetben pirított és darabos) majd vissza a sütőbe és így sütjük kb fél óráig.
Mint utóbb kiderült, nekem a sütőbe beépített óra nem jelez minden esetben, így sikerült enyhén túl sütnöm a tésztát, majd arra is rájöttem, hogy az én piteformám ugyan nem kapcsos, de nem is karcolódik, cserébe viszont túl nagy a széle, de mindezeken felülemelkedve elkészült a hőn áhított vacsora.
Így nézett ki. A háttérben láthatjátok a szakácskönyv képét. Nem kicsi a különbség. :/
És persze egy szeletet is lefotóztam. Mellette a következő bejegyzés tárgya! ;)
Ez akár tiramisu is lehetne :)))) Tessék megszeretni a diót durvára vágva!!! :)
VálaszTörlés