2011. december 6., kedd

Kecskesajtsaláta

Én nagyon szeretem a sajtokat, ez alól a kivételt a büdös sajtok jelentik. A kecskesajt viszont valahogy eddig elkerülte a figyelmemet. Bízva Zsu tapasztalatában e téren nem sajnáltam a pénzt  egy jobb féle megvásárlására,  és mikor legutóbb nálam járt a mindig fogyózó barinőm, gondoltam meg is van egy gyors vacsi. A híres nevezetes mesclunt 3 boltban is kerestem, nem találtam. Maradt a sima mezei jégsaláta, ami pontosan tudom, hogy nem a legjobb, hiszen az intenzívebb zöld ízek mellett érvényesül a kecskesajt igazán, de ebből kellett gazdálkodnom, és azért így is remekül sikerült! ;) 
Számomra a legnagyobb meglepetést a dió okozta. Ahogy azt már tudjátok, én nem vagyok egy nagy dióimádó. De amit a szakácskönyv ír, azt igyekszem betartani, így végigcsináltam a diós macerát (értsd: diót leforrázni, lecsöpögtetni, megszárogatni, és aranybarnára grillezni, majd sóval meghinteni) és valami eszméletlen jó illata lett (meg persze íze is, de ezt akkor még nem tudtam, csak sejtettem)!!! Szerintem nagyon hasonlított a pattogatott kukoricára, de ezzel a véleményemmel egyedül voltam.  
A dió elkészülte után jöhetett a bagettszeletek megpirítása, majd jól bedörzsöltem fokhagymával, majd jön a meg nem pirított félre a finom sajt, és ezzel mehettek is vissza a szeletek a grillbe. 
Egyszerű fokhagymás öntetet ír hozzá a recept, amibe némi dióolaj is járt volna, de az nem volt itthon, helyette maradt a "csináld-magad dióolaj", amihez még olívaolaj és fokhagyma került. 
Végül a zöldet a dióval és az öntettel összeforgattam, és tálaláskor mindenki megfelelő mennyiségben kapott a tányérra emellé még a kecskesajtos falatkákból is. Mit ne mondjak, rohamosan gyorsan ürült ki mindenki tányérja!  :) Azt hiszem, gyakran készül még ilyen kiskonyhámban!! :D 


1 megjegyzés:

  1. Ha nem találsz mesclunt ilyen néven, akkor legalább ne jégsalátát plíííízzzzzz, az megerőszakolása ezeknek a finomságoknak!!!! Ruccolát, madársalátát, tölgyfalevél salátát akárhol lehet kapni, és sokkal de sokkal finomabbak! Kell az a bizonyos "gazos" íz :))

    VálaszTörlés