2011. június 21., kedd

Chéf Martina ajánlata: STEAK

Már többen reklamáltatok, hogy ennyi zöldséges kaja után jöhetne valami húsos is, hát gondoltam nem aprózom el, és rögtön egy steaket készítek, Zsu már úgyis megcsinálta. Én még sosem ettem, kicsit tartottam a véres hústól, de aztán gyorsan megcáfoltam magam azzal, hogy a tatárbifszteket is szeretem, szóval nem lehet gond, maximum az elkészítésével. Erre a recept egyszerűsége jelentette a választ, mindenesetre azért nagyon izgultam és szinte módosult idegállapotban álltam a konyhában! :)

Az Aldiban szereztem be én is a húst, bár nekem kicsit felemás szeletek lapultak a dobozban. Az egyik majdnem dupla olyan vastag volt, mint a másik, de sebaj. Én csak fekete borsot törtem össze, ha legközelebb csinálnám, valószínűleg tennék bele egy kis szegfűborsot, vagy rózsaborsot, annak kevésbé erős az íze. Ebbe az összetört borsba kell belefektetni a szeleteket, majd kisütni az olvasztott vajban. Fontos, hogy SEMMI PISZKÁLÁS! Ezt Zsu is leírta az ő steakes bejegyzésében. Mivel ugye annyira nem szerettem volna véres husit enni, így a vastag szelet 6-6 percig sült oldalanként, a vékonyabb 4-4 percig. Így lett mindkettő "medium".

 A konyakot a húsok kivétele után öntjük bele a serpenyőbe, nekem is magától felgyulladt, majd jött bele a fehér bor, a tejszín és pár perc forralás után el is készült a mártás. Mivel én alapból nem nagyon borsozok, nekem ez az étel jóval kevesebb borssal is elég finom lett volna, ennek ellenére azt hiszem nagyon jól sikerült, a hús igazán omlós lett. Ha egyszer majd étteremben is steaket rendelek, legalább lesz mihez hasonlítani. Férjúrnak is nagyon ízlett, megdicsért, aztán büszkén mesélte másnap, hogy aznap este a TV Paprikán is valamelyik műsorban ugyanez készült, és tényleg ugyanúgy csinálták, mint ahogy én, sőőőőt, ugyanúgy is nézett ki! :D Imádom, mikor ennyire büszke rám! 

Mivel a fotómasina akksija lemerült, csak a végeredményről készült fotó, steak-krumplit készítettem és párolt zöldbabot, ez mondjuk a tányérról itt épp lemaradt. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése