2011. március 16., szerda

Az eddigi legfinomabb saláta, amit életemben ettem - Lyoni saláta

Ez a saláta valami isteni volt! Mindenki repetázott belőle! A legfinomabb az öntete volt, na de haladjunk szépen sorjában.

Vegyünk 4 szelet fehér kenyeret, vágjuk le a héját és egy félbevágott gerezd fokhagymával kikent serpenyőben süssük ki bőséges olívaolajon. Természetesen csak, miután felkockáztuk. Ezután elvileg ki kellene törölni a serpenyőt, de én úgy voltam vele, hogy egy kis fokhagymás íz semminek sem árthat, ami nem édesség, így ebbe a serpenyőbe közvetlenül egy kis olajutánpótlás után beletehetjük a felszeletelt újhagymát, és a csíkokra vágott szalonnát. Pár perc párolás után hozzáadjuk a vörösbor ecetet, a szemes mustárt, majd további pár percig forraljuk, míg 2/3-ára össze nem  megy. Ekkor még melegen rálocsoljuk a salátalevelekre, amik ettől szépen finoman kicsit megfonnyadnak. A recept endíviát, pitypang levelet (gondolom ez a ruccola o_O ) és galambbegysalátát írt, de én lusta voltam utánajárni, így maradtam a sima jégsalinál. Követ nekem! :P
Ezután jön az, amitől az ember lánya/fia profibbnak érzi magát a konyhában. A tojás posírozása! Szörnyen fontosnak hangzik, fontos is, de nem akkora ördöngősség. Szó szerint idemásolom a könyvből, mert szerintem remekül le van írva, és így biztos a siker! Tehát: " Vizet forralunk egy lábosban a tojás posírozásához. A tojásokat egy kis tálkába öntjük (szerintem egyenként), a lángot lejjebb vesszük, és a tojásokat a gyöngyöző vízbe csúsztatjuk. Három percig posírozzuk, szűrőkanállal kiszedjük, és papírtörlőn megszárítjuk." 
Nálam ez így nézett ki:
Majd tálalunk. A salátaleveleket elosztjuk a tányérokon, rátesszük a tojcit, és megszórjuk a kenyérkockákkal. Próbálja ki mindenki! Igazán finom csemege!!! 


4 megjegyzés:

  1. Hihi, ma fel fogom hívni anyámat, és el fogom mesélni neki, hogy amikor gyerekkoromban olcsó kaját, azaz tojáslevest csinált nekünk, akkor igazából posírozott tojás levest ettünk :D:D:D

    VálaszTörlés
  2. Csak a tojáslevesbe nem egészbe megy a tojás a vízbe, hanem felverve... ugye? Menzás élményeimből az rémlik, hogy ott olyan "szálak" úszkáltak a levesben :) Néha rémálmaimban még előjön :)

    VálaszTörlés
  3. Nem, nem, a Mamám tojáslevese úgy nézett ki (nem vmi nagy gasztroélmény, de olcsó...), hogy fél liter vízben feloldasz egy húsleves kockát, és amikor forr, beleütsz egy tojást (mintha serpenyőben tükörtojást sütnél). Pár percet vársz, hogy ne totál nyersen edd a tojást, aztán tálalhatsz is. Ennyi.

    VálaszTörlés
  4. Akkor az tényleg posírozott tojásleves :) És nem a menzai verzió :)))

    VálaszTörlés