2011. március 21., hétfő

A hirtelensült borjúmáj, vagyis máj-steak :)

A hétvégén piacoztunk, és gondoltam a vasárnapi ebédhez beszerzem a borjúmájat. A Nagycsarnokban 5 hentes röhögött ki du. 1-kor, hogy "borjúmáj? ilyenkor?". A harmadiknál már megkérdeztem, hogy reggel megrohamozzák a piacot és viszik a borjúmájat, vagy mi? Azt mondja a hentes: "Ahogy mondja, asszonyom." (Látszik, hogy asszony vagyok??? - na mindegy). Szóval a piacról borjúmáj nélkül jöttünk el. Majd kimentünk az Auchanba, és a húspultban ott figyelt a frissen csomagolt szép kis borjúmáj. Nem is volt drága (pedig a borjúhús nem olcsó...) és tényleg szép volt.
A recept alapvetően pofon egyszerű. Én egyetlen apró részlettől féltem előre: a "távolítsuk el a májról a hártyákat és ereket". Na az még egy kicsi csirkemáj esetén sem mindig egyszerű. A legnagyobb meglepetésemre, az Auchanos borjúmáj olyan gyönyörűen tisztított volt, hogy amikor szeleteltem, az erek helyén apró kis lyukak voltak (mint egy ementáli sajt), vagyis még az ereket is kihúzták belőle. Na, ennek nagyon megörültem. Innentől kezdve már csak fel kellett szeletelni: sóval, borssal ízesített lisztbe forgatni, és forró vajon kisütni, abban a serpenyőben amiben előtte a szalonnacsíkokat megpirítottuk. 
Én a steaket sem szeretem véresen, így a receptben írt oldalankénti 1,5 percnél egy egészen picit tovább sütöttem, de mivel nem lett minden szelet ugyanolyan vastag, így a vékonyabbak jobban átsültek, a vastagabbak meg igazi "medium" állagúak lettek: kívül szép "kérges", belül rózsaszín, ahogy kell.


Gondolkoztunk a férjemmel, hogy mi ettünk-e korábban borjúmájat. Csirke-, kacsa- és libamájat igen, a menzán anno a rántott máj nyilván sertésből volt, de a borjúmáj asszem kimaradt eddig...

Pedig nagyon finom! Nincs az a kesernyés utóíze, ami miatt sokan nem szeretik a májat, és a közepe (főleg ami tényleg rózsaszín maradt belül) egészen lágy volt, mint a libamáj. 
Sült szalonnacsíkokkal és krumplipürével ettük, ahogy a recept ajánlotta. Azt hiszem nem most volt utoljára borjúmáj a tányérunkon :)

3 megjegyzés:

  1. Lehet, hogy csak a családosok fogyasztanak borjúmájat! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. NEKÜNK MÉG NEM SIKERÜLT BORJÚ MÁJAT VENNI AZ AUCHANBA EZ EGY CSODA NAHÁT???

      Törlés
  2. Hol lehet kapni és mennyi az ára most októberben ÚJPESTEN HISZ ITT AZ AUCHAN.? TESCÓBAN NINCS UGYE??

    VálaszTörlés