2011. március 21., hétfő

Tarte flambée, avagy miért imádok újabban tésztát készíteni

Az úgy volt, hogy már a lepények készítésénél (mert közben a lotharingiai is elkészült, de az egy másik bejegyzés) is kifejezetten élveztem a tésztagyúrását. Főleg, hogy másodszorra sikerült nem túlsütnöm. Aztán Hanna szülinapjára, amikor tényleg volt, sütöttem dagasztós tésztából fokhagymás kenyérlángost. Nagy sikere volt, és én itt is annyira élveztem, hogy az ujjaimmal érzem, mikor elég jó a tészta, mikor érem el azt az állagot és textúrát, amit a receptben is említettek és mivel nem voltam házi tészta készítéséhez szokva, ezért annyira büszke voltam magamra, hogy szerintem ez még inkább megerősítette az örömömet. 
A fokhagymás kenyérlángos ilyen lett, mikor a sütőbe került:


Aztán jött a szakácskönyvünkben a szintén kenyértésztából készült Tarte Flambée. Mit ne mondjak, előre örültem, mikor elolvastam, hogy kenyértésztából készül. A szokásos hátul lévő  alaprecept leírása szerint készítettem, és nekem ez sokkal jobban ízlett, mint a babaszakácskönyves. Talán nem véletlenül került mindegyik a megfelelő könyvbe! ;)
Aztán, ami még nagyon tetszett az a fehérhagyma. Máskor is használtam már, de mióta "laikus gasztróbolondként" jobban figyelek ezekre az apróságokra , azóta még inkább szemet szúr, hogy ebbe a receptbe nem véletlenül nem való a hagyományos vöröshagyma, hiszen ennek a fajtának sokkal finomabb, lágyabb íze van.  

Ezt szépen megpároljuk, lepirítani nem szabad! Ha elkészült, összekeverjük a krémsajtot vagy túrót (nálam túró volt) a fromage frais-val. Nekem nem volt itthon, Auchan-ban régen jártunk, így maradt a szokásos főzőtejszín egy kis tejföllel krémesítve. Tudoooom  Zsu, a kettő nem ugyanaz, de jelen esetben a szükség törvényt bontott. (Vili szerint van ilyen szólás. Én sajnos nem vagyok benne biztos. :)) Ebbe  keverjük bele a párolt hagymát majd a a szalonnát is.  
Ezt a keveréket tesszük a négyszögletűre nyújtott tésztára, aminek a szélén egy kis peremet alakítunk ki. 10-15 perc sütés után a sütőben egy ropogósra sült kenyértészta figyel majd a tetején egy kis ropogós hagymás finomsággal. 
Nekem nagyon ízlett, a vendégeknek és a férjnek is. Utóbbinak a vásárokon kapható kenyérlángos ugrott be erről, de én ezt cáfolom, mert az enyém sokkal finomabb és jobb a tésztája! :D


3 megjegyzés:

  1. Igazad van Neked is és Vilinek is: a fromage frais nagyon nem ugyanaz, mint a tejföl és a tejszín, és van olyan mondás, hogy "szükség törvényt bont". Ja, amúgy nem csak Auchanban lehet kapni, szerintem nagyjából bármelyik normál boltban, pl. cba-ban biztos :)

    VálaszTörlés
  2. én nem találtam :( majd legközelebb alaposabban utána járok a dolgoknak, valószínűleg úgysem most készült utoljára!

    VálaszTörlés